2012. augusztus 30., csütörtök

Linképítés sorozat I. rész - Miről is van szó?

Gyakorlatilag elmondhatjuk, hogy fölösleges, hogy legyen honlapunk, ha nem mutatnak rá linkek. Linkek segítenek, hogy jobb pozícióba kerüljünk a keresőkben, és plusz látogatókat is hoznak. De mégis hogyan néz ki egy valóban profi linképítés? És mi az egyáltalán? Ennek magyarázatára írók róla néhány bejegyzést.

Az alapok

A linképítés és link marketing fogalma a Google gyökeréig nyúlik vissza. Kezdetekben ugyanis a Google kereső azzal érte el jó találati listáját - és alapozta meg sikerét - mert listázáskor számításba vette, hány honlap hivatkozik egy adott webhelyre. Minden link egy szavazatnak számít(ott), így az nyert, akinek a honlapjára több link mutatott. Logikus, hiszen ha honlapomon, vagy blogomban hivatkozok egy másik weboldalra, akkor azt olvasóimnak is ajánlom, azaz szavazok rá. Rossz honlapra pedig miért szavaznék. Az elképzelés tökéletes volt, és a mai napig működik, csak fejlődött.

Bonyolódik a helyzet

Ma már tudjuk, és könnyen belátható, hogy a kezdetekben sikeres rendszer kijátszható. A Google ötlete ugyanis akkor született, amikor még nem volt ölre menő küzdelem a jó pozíciókért. A képlet nem volt túl nehéz: honlapom linkjét más oldalakra ajánlom. Ha ez sem elég, akkor linkeket vásárolok, ha meg azok is elfogytak, létrehozok honlapokat, és magamra hivatkozok.

Viszont...

Az eszeveszett link ajánlás se a látogatóknak, se a Google-nek nem jó. A "hamis" link népszerűsítést (feketekapalos SEO) a Google elkezdte büntetni, és napról napra fejleszti (titkos) algoritmusát, hogy a csalásokat visszaszorítsa. Egy egy ilyen fejlesztés sok honlap visszaesését okozza, mint ahogy erről írtam is már. Érdemes tehát körültekintően ajánlgatni a linkeket. Egy hozzá nem értő cég például hónapokra eltűntetheti honlapunkat a Google találati listájáról.

Már megvan, hogyan tűnünk el. De milyen link az, ami ellőlre hoz? Következő bejegyzésemben leírom.

2012. augusztus 28., kedd

A QR kód kampány a jövő szállodai PR eszköze


QR kód
Bejegyzés szerzője: Rákóczi Piroska
Több sikeres külföldi akció bizonyítja, hogy napjainkban, ha egy étterem vagy egy bolthálózat különleges hírrel szeretne szolgálni a sajtónak, akkor jó, ha valamilyen QR kódos marketing kampányt folytat. Ez érvényes a szállodákra is. Különösen azért érvényes, mert a magyar szállóvendégek többsége olyan kultúrákból érkezik hozzánk, ahol napi gyakorlat a QR kód használata.

Csak egy adattal szeretném a QR kód használatának időszerűségét igazolni. Még 2011-ben, annak is júniusában 14 millió amerikai dekódolt QR kódot, legalábbis ezt mutatta ki a comScore MobiLens szolgálat.

Jó, jó, – mondhatják magyar szállodai menedzserek – de hogy lesz egy QR kód dekódolásából újsághír? A válasz egyszerű. Egy QR kód használatára épülő marketing akciót kell kitalálni és akkor a hírlapírók és televíziósok is fölkeresnek bennünket.

Ezt az állításomat is egyetlen példával szeretném alátámasztani. Londonban az első Temaki Suchi éttermet, mely a Yobby nevet kapta http://www.loveyoobi.com úgy vezettek be a köztudatban idén februárban, hogy lehetővé tették a leendő vendégeik számára egy QR kód dekódolását. A dekódolás után, a dekódoló okostelefonjára letöltődött egy játék. Halakat kellett kifogniuk az ügyes mobilozóknak. Siker esetén különböző, az étterem megnyitóján fölhasználható kedvezményre jogosító, elektronikus jegyet kaptak.

Ennek a megoldásnak nagy híre kélt, s így az újonnan nyíló étterembe sokan látogattak el.
Mi, a Szállás marketing oldal munkatársai azt gondoljuk, hogy vagyunk olyan kreatívak, hogy hasonló megoldásokat magyar szállodák számára is elkészítünk.

2012. augusztus 23., csütörtök

+1 gomb a Google-ban

A Google rég felismerte az emberek szavazatának értékét. Kezdetekben az az oldal jött fel elsőnek egy kulcsszóra, amelyikre sok link mutatott más honlapokról. Hosszú évekig volt zászlóvivője a keresőoptimalizálásnak a linkajánlás, mára azonban már a Social média hálózatai is beleszámítanak a rangsorba.

Ezért van létjogosultsága
a Google+-nak is

A linkajánlások hamisíthatóak (pl.: linkfarmokkal), a pontosan azonosítható emberek már kevésbé. Az emberek szavazatai és viselkedése alapján el lehet dönteni, melyik honlapra kíváncsiak az emberek, és melyikre kevésbé. Ezért számítanak a közösségi hálózatok. A hálózatokon népszerűbb oldalak pedig előrébb kerülhetnek a találati listákban.
A Google árgus szemekkel figyelve a Facebook rendszerét, saját közösségi hálót nyitott. Könnyen kikövetkeztethető, hogy miért: saját rendszerébe jobban belelát, több információ szerint rangsorolhat.

Hogyan működik?

Szállodájának is készíthet fiókot a Google+ profilja alatt, amit létrehozva megjeleníthet honlapján is. (A SzállásMarketing fiókja itt található meg, adjon nekünk egy pluszt!) A fiók kedveltsége, és összekapcsolása a honlappal, egyre fontosabb tényező lesz a találati listák alakulása szempontjából.
Fontos, és ez a jövő. Az emberek véleményéért komolyan meg kell harcolni. És most sincs ez máshogy: a jó és átlátható tartalom mindig olyan, amit kedvelni lehet.

Kód a honlapba

A Google külön oldalon ad lehetőséget, hogy a fiók gombját elhelyezzük szállodai honlapunkon. Ezek után a gombra kattintással értékelhetik honlapunkat látogatóink.







Amennyiben segítségre van szüksége, van szolgáltatásunk Google+ fiókjának elkészítésére.

2012. augusztus 21., kedd

Hogyan hoz hasznot egy szállodának a QR kód?

Bejegyzés szerzője: Rákóczi Piroska
Annak elérésére kiváló eszköz QR kódos táblák elhelyezése a szálloda liftjében, a szobaszerviz prospektusán, a nyilvános internetelérést biztosító számítógép mellett és több más helyen, hogy vendégeink barátaiknak ajánlják szállodánkat. Hogy hogyan?

A legjobb, amikor QR kódos táblát helyezünk ki valahol, ha a kód fölött, egy szöveggel elmagyarázzuk, hogy mi történik akkor, ha a kódot valaki okostelefonnal beszkenneli. Pl. kitehetünk a liftben egy táblát, melyre ráírjuk, mondjuk azt, hogy „Ha elégedett szállodánkkal és másnak is ajánlaná, szkennelje be ezt a QR kódot. A QR kód szállodánk Facebook oldalára viszi Önt, ahol megoszthat barátaival kiváló képeket a hotelünkből Ön elé táruló panorámáról.”

Biztos lenne néhány nagyon elégedett vendég, aki azonnal megtenné e lépéseket. Vannak azonban olyan emberek is, akik ilyen direkt felhívásokat nem kedvelnek. Őket úgy lehet megnyerni egy-egy ilyen megosztásos ügynek, ha a szállodánkban több táblát helyezünk ki, melyeken helyi információkat adunk. Pl. koncertekről, vízi bicikli kölcsönzésről vagy gyerekprogramokról tudhatnak meg többet azok, akik dekódolják a kódokat. Így, egy szolgáltatás halmaz része lesz a Facebook megosztásos QR kódos tábla, s kérésünk, hogy osszanak meg szállodánkról szóló tartalmakat vendégeink, nem tűnik tolakodásnak.

Amiről most írtam, talán egészen idegennek tűnhet. Aki szeretne rövid és pontos információt a QR kódról annak az alábbi két meghatározás lehet az első segítség.

Mi a QR kód?

A QR kód egy kétdimenziós kód. Négyzet alakú, melynek három sarkában három kisebb négyzet van. Egy QR kódot tettem a poszthoz illusztrációnak.

Mi a QR kód marketing?

A QR kód marketing körébe tartozik minden olyan fogyasztást közvetlenül vagy közvetve ösztönző tevékenység és minden olyan marketing kommunikációs folyamat, valamint az összes olyan marketing akció, melyben a QR kódot, a folyamatok bármely szakában használják. Természetesen a titok a hogyanban van. Ha fölkeltettük érdeklődését, kérje szállodákra vonatkozó, speciális QR kódos ajánlatunkat.

2012. augusztus 13., hétfő

Hogyan kezeljük a Facebookon kapott kritikát?

Bejegyzés szerzője: Rákóczi Piroska   

A Facebookon elégedetlen vendégeink is bejegyzéseket tehetnek, kritizálhatják a szállodánkat. Ha ügyesek vagyunk, akkor ebből nem kárunk származik, hanem hasznunk. A tudatosan ármánykodók bejegyzéseitől pedig rendszerszerűen védekezhetünk. Hogyan?

A Facebookon nem csak úgy lehet ítéletet mondani egy helyről, egy szolgáltatásról vagy egy szolgáltatóról, hogy a fölhasználó „nyom egy lájkot”, hanem úgy is, hogy ír egy dicsérő vagy elmarasztaló kommentet. Bármilyen hihetetlen, az elmarasztalásban nagyobb lehetőség van mint a dicséretben. Igen, igen. Az elmarasztalás lehetősége két okból jön jól Önnek. Egyrészt, mert versenytársát is elmarasztalhatják. Másrészt, mert egy jól kezelt „lehúzás” újabb vendégeket hozhat – és alapja a továbbfejlesztésnek. Végül pedig az is igaz, hogy az igazságtalanul szidalmazok bejegyzéseitől igazán könnyű megszabadulni.

Azt javaslom, hogy a következőkben ismertetett intézkedéseket csak akkor használja, ha már végképp nincs más eszköze. Addig azonban minden kimutatott hibát vegyen komolyan, és ne csak a kommunikáció szintjén. Tegye meg azokat az intézkedéseket, amelyeket írásban megígér. Ezzel ugyanis olyan képet alakít ki magáról, ami semmi mással nem pótolható. Ön gondos vezető, add arra amit csinál, rugalmas elme és tisztességes. Ezek mellett el fog törpülni, hogy a törülközőtartóról mindig lecsúszik a törülköző vagy hogy a szobapincér soha nem mosolygott.
Gondolom, Önnek az ügyfélszolgálatról nem kell tovább magyarázkodnom, de lehet, hogy már alig várja, hogy megmutassam azokat a végső eszközöket, amelyekkel akkor élhet, ha valaki sokszor és igazságtalanul vádolja. Vannak Önnek „technikai megoldásai” is az okvetetlenkedő okvetetlenkedésének megállítására. Okvetlenül ismerje meg ezeket!

1. Töröljük ki!

Azokat posztokat, melyeket nem rajongóink, hanem az oldalunkat jogtalanul kritizáló álrajongóink tesznek föl az oldalunkra, töröljük ki! Ezt nagyon könnyen megtehetjük. A nem kívánt rajongói bejegyzés szöveges részének jobb felső sarkában találunk egy X-et, ha fölé megyünk a kurzorral. Kattintsunk az X-re és ekkor egy gyorsmenüből több lehetőség közül is választhatunk, így törölni is lehet a nem kívánt bejegyzést. Ezzel a megoldással azért érdemes vigyázni, mert a törölt posztot nem tudjuk újra láthatóvá tenni.
Gondolom, ezek után mindenkiben fölmerül a kérdés, hogy az ehhez hasonló problémákra nincs-e rendszerszerű megoldás. A válasz kedvező: van!

(Megjegyzés a blog tulajdonostól: a törlés a lehető legrosszabb megoldás, mert kezelés helyett akár nagyobb problémát is okozhat.)

2. Szabályozzuk!

A második megoldás, hogy a rajongói posztolást mi magunk szabályozzuk. Erre úgy nyílik módunk, hogy beállítjuk a rendszert arra, hogy csak az után jelenik meg egy rajongói poszt, ha mi arra engedélyt adtunk. Ehhez a lehetőséghez úgy jutunk hozzá, ha az oldalunk adminisztrációs felületén erről rendelkezünk. Ezt úgy tehetjük meg, hogy az „Oldal szerkesztése/ Jogosultságok kezelése útvonalon eljutunk egy űrlapra, melynek közép táján találunk egy „Bejegyzések láthatósága” rovatot. Itt van egy választási lehetőséget adó rész, mely a következő szöveg alatt található: „Mások bejegyzéseinek alapértelmezett láthatósága (az oldal neve) idővonalán”. Ha az itt adott két lehetőség közül azt választjuk, hogy „Elrejtve az oldalról”, akkor kapjuk azt az esélyt és feladatot, hogy minden rajongói posztról dönthetünk, hogy engedélyezzük-e a megjelenését a Facebook oldalunkon vagy sem.

Kezdje el most!

Gondolom, könnyű belátni, hogy ez akkor járható út számunkra, ha van egy munkatársunk, akinek munkaidejébe és hatáskörébe belefér, hogy naponta rendszeresen ellenőrizze a Facebook oldalunkat.
Tudom, azon is gondolkozik, hogy hogyan lehetne ezt a munkát kiszervezni. Mindkettőre adunk megoldást! Tőlünk tanulhat is, vagy kiszervezheti Facebook kampányát.

Azonban mi sem hagyjuk cserben Önt. Fölkínáljuk Facebookos szolgáltatási csomagunkat, melynek egyik fontos eleme, hogy betanítjuk valamelyik munkatársát minden Facebookos munkára és kiegészítésként folyamatosan tanácsokat adunk neki.

2012. augusztus 10., péntek

Facebook - Célozni csak pontosan, szépen…

Bejegyzés szerzője: Rákóczi Piroska 

Egy Facebook hirdetési kampány célcsoportját megtalálni szórakoztató dolog, de mindenképpen munka. Így igaz rá József Attila mondása is: „Dolgozni, csak pontosan, szépen/ Ahogy a csillag megy az égen/ Úgy érdemes”.

Persze, nem a költő útmutatása az, ami bennünket a Facebook reklámok potenciális olvasóinak megszűrésére késztet, hanem a gazdaságossági szempontok. Azt ma már senkinek nem kell elmondani, hogy a legnépszerűbb közösségi oldalon elhelyezett hirdetéseinket úgy adhatjuk föl, hogy számos kritériummal is ellátjuk őket. Megadhatjuk például, hogy férfiak vagy nők, budapestiek vagy New York-iak láthassák stb. Az összes kritérium közül azonban van két olyan, aminek használata szinte kötelező a Facebook reklámok esetében. Ez a kettő az „Érdeklődési kör” (Interest) és a „Kapcsolatok” (Connections). Mit tudunk ezekkel elérni?

Érdeklődési kör

Az „Érdeklődési kör” esetében a FB nem csak az egyes fölhasználók által megadott hobbykat veszi figyelembe, hanem számon tartja azt is, hogy mi volt a felhasználó előző munkahelye, milyen szakmai tapasztalatai vannak, melyek az általa kedvelt oldalakat és hogy milyen csoportok tagja. Már ez is nagyon jól jöhet egy hirdetőnek, de van még egy felülmúlhatatlanul hasznos szűkítési lehetőség. Megadhatjuk azt is, hogy reklámüzeneteinket egy másik oldal rajongói láthassák. Így, ha egy hasonló témában van már valakinek egy komoly rajongói tábora, akkor annak a tábornak a tagjait is el tudjuk érni.

Kapcsolatok

A másik igen hasznos célzási lehetőség a „Kapcsolatok” nevet viseli. Ennek a kritériumnak a megadásával lényegében arra van lehetőségünk, hogy hol a már meglévő rajongóinkhoz, hol a leendő rajongóinkhoz szóljunk.

Tudom, hogy sok olvasó azt kérdezi: Rendben, ez mind hasznos, de hogyan kell ezt kivitelezni. Mi ebben szívesen segítünk. Önnek csak annyi a teendője, hogy fölvegye velünk a kapcsolatot. Nagyon várjuk!

2012. augusztus 9., csütörtök

10 dolog, amit utálok egy szállodai honlapban

Nyaralás. Ez önmagában egy jó dolog, de az előkészületek annál keményebbek: végig kell nézni jónéhány szállodai honlapot, információt kellett kinyernem belőlük, és foglalni. Összegyűlt közben 10 olyan dolog, amiről kiderült: utálok egy szállodai honlapban.

1. Bonyolult felület

Nagyon jó, amikor egy hotelnek sok szolgáltatása van, de mindezt zsúfoltan és áttekinthetetlenül tálalni már nagy hiba...

2. Időtlen időkig töltődő oldalak

Sok szép kép, és flash alap nagyon látványos oldalt eredményez, de mire betöltődik, addigra én néha már tovább is álltam. A sebesség még a Googleben is számít, ahogy erről már régebben írtam.

3. Túl jó, vagy túl gyenge fotók

A két véglet közé kell találni. Vannak ugyanis olyan gyenge képek, amiket inkább ne is raktak volna ki az oldalra, és vannak az "agyonphotoshoppolt" csodák (erről is van korábbi bejegyzés), amik olyan jól sikerültek, hogy az ellenkezőjét sem hiszem el. Mindkettő taszító.

4. Túl sok szobatípus, túl sok csomag

Melyiket válasszam? A tengerre nézőt, vagy a városra nézőt, esetleg a belső kertre nézőt? Rengeteg ár, rengeteg szobatípus, a foglalásnál pedig még a különleges nevét is meg kell jegyezzem. Persze jó a változatosság, de egy egyszerű kezelőfelülettel egyszerűbbé lehet tenni a választást.

5. Inteligenciát meghaladó csomagkombinációk

Remek, hogy minden igényt kielégítő csomagok tucatjaiból lehet választani, de lehet, hogy azokban lévő szolgáltatásokra egyáltalán nincs szükségem, illetve semmiképp sem fogok órákat szánni arra, hogy válasszak közülük.

6. És akkor kattintsunk egy kicsit jó sokat

Egy szobáért meg kell dolgozni! Kemény munkával kell átrágni magunkat az akciókon, a szobaválasztáson át a csomagárakat, dátumokat, kitöltendő mezőket megmászva egészen a foglalásig.

7. Hiba! Próbálja meg később

Nincs is annál jobb, mint amikor minden adatunk, időpont és DNS-ünk megadása után egy "Hiba! Nézzen vissza később" feliratot kapunk az arcunkba. Egy biztos: nem nézünk vissza.

8. Mindent látni, csak a kapcsolatot nem

Árak jól kiemelve, csomagok csillognak, de azt már keresgélni kell, hogyan vehetjük fel a kapcsolatot. A kapcsolat mellett sokszor azért is kutatni kell, hogy hol található a szálloda. Vannak, akik nem könnyítik meg, hogy őket válasszák...

9. Rejtett árak, és kikötések

Amikor már célnál érzi magát az ember, akkor jön elő, hogy ha reggelit is akarok, akkor még fizessek ennyit, ha kilátást is, akkor még annyit. Ennél már csak az kellemetlenebb, amikor a plusz költségek már magán a szálláshelyen derülnek ki.

10. Legjobb árak garantálva

Foglalási rendszerek tömkelegén kell elhinnem, hogy a legjobb árakat itt találom... Úgysem fogom összehasonlítani őket, szóval a legismertebbet választom. A foglalási rendszerekkel gondolom nem csak nekem vannak gondjaim...

2012. augusztus 8., szerda

Pályázati lehetőség szállodák számára

Olcsóbb munkaerő?!

Megkerestem egy partneremet, hogy tud e szálláshelyeknek valami pályázatot. Kaptam is választ, szívesen segítenek. Itt az információ:

A magyarországi pályáztatási rendszer kevés lehetőséget ad arra, hogy vissza nem térítendő támogatást igényeljenek a szállás biztosítással foglalkozó vállalkozások, vagyis a szállodák/hotelek. Viszont ez augusztustól megváltozik, mert e hónaptól hivatalosan is elérhető lesz az a pályázat, amelyben egy új munkaerő felvételére lehet pályázni.
A „Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtési képességének támogatása - GOP-2012-2.2.4” c. pályázatban 50%-os intenzitással lehet egy évig, egy új ember bérköltségére és járulékköltségei vissza nem térítendő támogatást nyerni. A pályázati konstrukcióban szinte minden vállalkozás elindulhat,mikro-,kis-és középvállalkozások egyaránt, ezért nyílik lehetőség arra, hogy nagyobb szállodák is elinduljanak ezen a pályázaton.

De miért indulnak nagyobb eséllyel a szállodák?

Ez a munkáltatói csoport az, amely túlnyomórészt fiatal munkavállalókat foglalkoztat. A pályázati kiírás szerint ha az új belépő, fiatal álláskeresőnek számít, akkor a támogatás intenzitás akár 70%-os is lehet, vagyis plusz 20% intenzitást kaphat a pályázó.

Fiatal álláskereső: az a személy, aki

a) 35. életévét még nem töltötte be, és
b) a munkaviszony létesítéséhez szükséges feltételekkel rendelkezik, és
c) oktatási intézmény nappali tagozatán nem folytat tanulmányokat, és
d) rehabilitációs járadékban, rehabilitációs ellátásban nem részesül, és
e) az alkalmi foglalkoztatásnak minősülő jogviszony kivételével munkaviszonyban nem áll, és egyéb kereső tevékenységet sem folytat, és
f) elhelyezkedése érdekében az állami foglalkoztatási szervvel együttműködik, és
g) akit az állami foglalkoztatási szerv álláskeresőként nyilvántart.

Eredetileg ezt a kiírást áprilisban jelentették volna meg, így régóta nyilvános ez a pályázati felhívás, ezért érdemes minél hamarabb elkezdeni a pályázat elkészítését illetve az új munkavállaló keresését, mert előfordulhat, hogy hamar "elkapkodják" a pályázatra szánt keretet.

Értékelés