2017. augusztus 29., kedd

Jutalékmentes foglalás

jutalékmentes foglalás
Jutalékmentes foglalás minden szállásadó álma, mégis kevesen mondhatják el, hogy több vendégük jött saját felületekről mint viszonteladói oldalakról, csupán a saját marketingnek köszönhetően.

A direkt foglalás gyakorlatban azt jelenti, hogy saját felületeink segítségével (Honlap, blog, recepció, közösségi oldalak stb.) direktben szerzünk vendégeket, nem pedig közvetítőkön keresztül. Saját csatornákon nincs jutalék, de attól nem jelent teljesen ingyenes vendégszerző forrást.

Nézzük meg, mit is jelent a jutalékmentesség!

Mi a célunk a jutalékmentes foglalással?

A függetlenség, és persze a költségek csökkentése. Egy-egy platformtól való függés nem jó, több lábon kell állni. Sok Facebookra építő vállalkozást döntött össze például, amikor a Facebook csökkentette az oldal posztjainak elérését, de hasonló a helyzet amikor a viszonteladó oldalak (pl.: Booking) emelik a jutalék mérétékét, vagy amikor a Google megváltoztatja keresőjének algoritmusát.

A külső oldalak, ahonnan foglalások érkeznek, hasznosak számunkra. A megoldás nem a viszonteladói szerződések felmondása, a felületeknek a megszüntetése, hanem a direkt foglalási arány növelése, saját rendszer kialakítása.

Hogyan lehet több direkt foglalásunk?


Saját médiabirodalmat kell létrehozni, saját felületekkel és stratégiával, azaz a foglalási kitettséget kell csökkentenünk. Ez azt jelenti, hogy minél több érdeklődőt kell tudnunk elérni önerőből, amikor szükségünk van rá. Az érdeklődést folyamatosan fenn kell tartani, így kommunikációnk iránt nyitott, azt befogadni tudó követőtábort kell építünk magunk köré.
  • Nem elég egy honlap, kell hozzá foglalási rendszer
  • Nem elég hírlevél, azt fel kell építeni értékesítő rendszerré
  • Nem elég a Facebook, terelni kell róla a látogatókat a foglalás felé
  • Nem elég megérzés szintjén cselekedni, komoly méréseket kell végezni
  • Foglalást hozó kampányokat kell működtetnünk

Hogy néz ki a direkt foglalás a gyakorlatban? 

Amikor vendégünk szállást keres, először információt gyűjt. Blogokat olvas, kikéri barátai véleményét, és feliratkozik a desztinációt érintő hírlevelekre is. Nekünk már a "kutatómunka" során találkoznunk kell vele, és elkezdeni terelni a foglalás felé.

A foglalás utolsó fázisában, amikor már konkrét szállások között válogat, sokkal dominánsabban leszünk jelen, sokkal több esélyt kapunk azokkal a konkurensekkel szemben, akikkel először találkozik ügyfelünk. Feladatunk az lesz, hogy ne a viszonteladói felületeken, hanem direktben honlapunkon foglalja le szállását, de erre irányuló motivációinkat már korábban elültettük a fejekben, a gyümölcsét kell csak leszüretelnünk.

A visszatérő vendégekre is gondolnunk kell. Velük a már említett csatornákon folyamatosan kommunikálnunk kell, hogy ne felejtsenek el minket, és legközelebb is minket válasszanak.

Rendszerben gondolkozni

Nem két perc alatt lehet kialakítani azt a rendszert, ami közvetlen foglalásokkal fogja megédesíteni napjainkat. Mire felépül a több ezres e-mail lista, a követők minden posztunkra reagálnak és a Google is kihoz minket egy csomó értékes kulcsszóra, bizony évek kitartó munkáját dicsérik. Viszont a jó hír, hogy miután kiépül a rendszer, az hosszú ideig stabil marad!

Viszont a rendszer felépítése után egyre kevésbé leszünk kiszolgáltatva a egy-egy viszonteladói oldalaknak és mivel több lábon állunk és saját márkánkat építjük, stabilabban kalkulálhatunk majd a bevételekkel is.

A jutalékmentes foglalás hátrányai

Jól hangzik, hogy nem kell jutalékot fizetni, de semmi sincs ingyen. Mára az interneten sem. Jutalék helyett máshogy fogunk fizetni:

  • Fel kell építenünk a honlapunkat, ami a rendszer közepe
  • Foglalási rendszer kell rá, ami nagyobb szállásoknál összetett rendszert jelent
  • Rengeteg felületen kell megjelennünk (pl.: kersőben, közösségi médiában, utazási oldalakon, stb.)
  • Tartalmat kell készítenünk
  • Kezelni kell a felületeket, kampányokat
Éppen ezért kell jól átgondolni, megéri e saját marketinget végezni (én azt mondom, hogy igen). A döntésnél vegyük figyelembe, hogy mennyi a marketing költsége és mennyi lenne a jutalék mértéke. Kisebb szállásoknál nem biztos, hogy megéri. Ha megtérül, vágjunk bele és csökkentsük a viszonteladói foglalások számát.

Segíthetek mindebben akár egy kötetlen beszélgetés formájában, vagy akár tanárként személyesen is megtaníthatom a direkt foglalás módszereit. Nézd meg, mit nyújtok egy szállásnak!





2017. augusztus 24., csütörtök

5 Linképítési módszer nem csak szállások számára

A linképítés egyrészt segít a keresőoptimalizálásban, hogy előrébb soroljon minket a Google, másrészt közvetlen forgalmat is hoz weboldalunkra.

Korábban könnyen lehetett linkeket szerezni, rengeteg linkgyűjtemény állt a rendelkezésre és ezt a fekete kalapos keresőoptimalizálás ki is használta. A Google reakciója a szigorítás volt és tömegesen estek hátrébb a piszkos módszerekkel épített honlapok a találati listákon.



Mára nem könnyű feladat, de nem lehetetlen, ha minőségi linkeket szeretnénk kapni. Megmutatok 6 linképítési módszert, amivel jobb rangsorolást érhetünk el.

1. Lokális partnerek

Minden szállásnak vannak már partnerei a környékről. Velük kell felvenni a kapcsolatot, és linket cserélni. Még jobb, ha blogja vagy hírei is vannak a partnernek, mivel akkor cikkel is meg lehet jelenni a felületükön.

2. Márka említések

Valószínűleg több említést kap hotelünk, mint azt gondolnánk. Még több az a hely, ahol nem csatolnak linket nevünk mellé. Bloggerek írásai, utazási beszámolók, fotók és még sok más formában említenek minket nap mint nap.

Olyan eszközzel, mint a Google Alerts, felderíthetjük ezeket. Miután megtaláltuk őket, és nem találtunk mellette hivatkozó linket oldalunkra, írjunk a szerkesztőnek, hogy ha lehet pótolja a hiányt.

3. Helyi források oldal

Készítsünk vendégeinknek egy oldalt, ahol a helyi érdekességeket linkeljük. Kategorizálhatjuk a múzeumokat, vendéglőket, látnivalókat, még pár mondatot is írhatunk melléjük.

Nem csak a vendégeinknek lesz ez kíváló információ, de a hivatkozott oldalaknak is írhatunk, hogy a kölcsönösség jegyében minket is jelenítsenek meg, így gyarapítva hivatkozásainkat.

4. Konkurensek linkjeinek használata

Akik megelőznek a találati listákon, valamit jól csinálnak. Vegyünk tőlük ötleteket, és vizsgáljuk meg, milyen honlapokról linkelnek rájuk. (Erre vannak eszközök.)

A vizsgált oldalakra mi is kerüljünk fel, ha módunk van rá. Nagyon sok linket szerezhetünk így!

5. PR és vendégbloggerkedés

Írói vénával rendelkezők megcélozhatják a PR eszközöket is, vagy a környék témájával foglalkozó blogokba is írhatnak vendég bejegyzéseket. A fogadó fél is örülni szokott, ha érdekes tartalommal gazdagszik, mi pedig kapunk egy visszamutató linket.

Összefoglalva

Meg kell ragadnunk minden lehetőséget, hogy értékes linkeket kapjunk. Ez a pár módszer segít elindulni, vagy tovább haladni ha kifogytak az ötletek.
Viszont sose felejtsük, hogy a linképítés nem állhat le, folyamatosan kell gyűjtenünk a lehetőségeket, hogy egyre értékesebb oldalt birtokolhassunk.


Vannak ötleteid? Partnereket keresel linképítéshez? Írj hozzászólást a bejegyzés alá!








2017. augusztus 15., kedd

Online élmények a vízparton, avagy egy balatoni vendégház marketing története



A médiafogyasztás változásának hatása egy balatoni vendégház marketingjére


A rádió és televízió széles körben való elterjedése gyökeresen alakította át az emberek médiafogyasztását, de korántsem akkora mértékben, mint az internet, azon belül is a közösségi média.

Napjainkban teljesen átlagos életkép a hetes buszon utazva, hogy 10 utasból 9 az okostelefonját nyomogatja. Nem olvasunk újságot, se könyvet, nem beszélgetünk a mellettünk ülővel, és sokszor már feszengve és unatkozva bámulunk ki az ablakon, ha lefogy a mobilnetünk…

Hogy  a világ ez irányú változása jó vagy sem, arról sokat lehet vitatkozni, de az egészen biztos, hogy a technika rohamos fejlődésének, és az internet egyre szélesebb körben való elterjedésének az egyik legnagyobb nyertesei a kisvállalkozások. Már amelyikek tudják, hogyan kell azt használni.

Vegyünk példának egy teljesen átlagos, fiatal házaspárt, akik a 90-es években elhatározzák, hogy egy kis “mellékes” reményében kiadják siófoki nyaralójukat. Célközönség persze a német turista, de az se baj, ha magyar, lényeg, hogy marketing kommunikációnak bőven megteszi egy ZIMMER FREI tábla. Lelkes amatőröknek kézzel, profibbaknak ragasztott matricával virít a bejárat felett, hogy itt bizony SZOBA VAN KIADÓ!!! Mert ugye, miféle média megfizethető ekkoriban egy magyar átlagembernek?

  1. Tv reklám?
  2. Rádió hirdetés?
  3. Újság hirdetés, esetleg PR cikk?
  4. Netán jutalékos rendszerben egy utzási irodával való szerződés?

Hát persze, hogy egyik sem, ugyanis a belépési küszöb ezekbe a médiákba olyan magas, hogy csak multinacionális, vagy nagyvállalatok engedhetik meg maguknak. Így aztán marad a ház oldalára kirakott tábla, vagy a nagyon élelmeseknek az M7-es lehajtójánál való ácsingózás, és a direkt vendégszerzés.

Ebben az időszakban teljesen átlagos életkép volt, hogy egymás mellett álltak a vendégre vadászó szállás tulajdonosok az országút szélén, és várták az arra tévedő turistákat. Hogy aztán a vendégnek mennyi lehetősége volt az adott szállásról releváns infókat kapni egy “ZIMMER MIT DUSCH” molinó alapján, az már más tészta.

Ezzel szemben 2017 nyarán, ha egy fiatal magyar házaspár egy balatoni szállást szeretne értékesíteni német célközönségnek, az alábbi dolgokat csinálja:

  1. Felmegy a netre, és végez egy kis versenytárs elemzést a szállás összehasonlító és közvetítő oldalak segítségésel. Hogyan is csinálja ezt a szomszéd Marika, a másik városban élő szállásadó, vagy megnéz néhány külföldi konkurenst is. Mert a jobbtól tanulni nem szégyen. És mostmár nem is nehéz. Nem kell hozzá átszelni a fél világot, elég pár gombnyomás, és máris látjuk, hogyan is néz ki egy igényes nyaraló Ausztiában, Olaszországban, vagy épp Kanadában. Mert az internet korában mind ugyan olyan messze vannak: egy kattintásra.
  2. Szóval a világhálón szerzett inspiráció után jöhet a tényleges felújítás, csinosítgatás.
  3. Aztán elővesszük az új iPhone-t, és jobb képeket készítünk a nyaralóról, mint a 90-es években bármelyik profi fényképész.
  4. Pár perc múlva pedig kész is a szállás profilja a booking.com-on, ahol a világ bármely tájáról érkező vendég pontos képet kaphat a balatoni nyaralóról.
  5. Még pár kattintás, és megvan a saját Facebook oldal (profibbaknak saját honlap, merthogy ebből is egyre több cég kínál ingyenesen használható, minimális tecnikai tudást igénylő megoldást).
  6. Ha már így belejön az ember, nem hagyhatjuk ki a Pinterest és az Innstagram felületeit sem, ahol szintén ingyenes a megjelenés.

És most jön az igazán nagy különbség:

Abból a pénzből, amit a 90-es években azért kellett fizetni, hogy valaki a helyi rádióban elérjen egy teljesen irreleváns és rosszul konvertáló közönséget egy hónapon keresztül, ma az online felületeken egy éven át szerezhetünk szívünknek kedves vendégeket!!!

A közösségi média fizetős szolgáltatásainak (célzott Facebook, Instagramm hirdetések), valamint a Google Adwords, és Display hálózatának köszönhetően azt is be tudjuk lőni, hogy a hirdetésünk csak, és kizárólag Kelet-Berlinben élő 28-42 év közötti, diplomás, házas hölgyeknek jelenjen meg, akik már jártak Magyarországon, és legaláb egyszer lájkoltak valamit a Balatonnal kapcsolatban.

Ők pedig Berlinből, a saját otthonukból nézhetik végig az összes balatoni nyaraló leírását, képeit, és az őket értékelő kommentek alapján kiválasztják, hogy hova is menjen nyaralni a család.

Aztán online foglalnak bankkártyás fizetéssel, és mire a gyerekek és apa hazajönnek az iskolából és a munkából, este már az okostévén nézi végig a család egy utazási vlogger német nyelvű videóját a Balatonról…



Írta: Molnár András
Nád a Házam Teteje vendégház

Kérdésed van a témával kapcsolatban? Utazz le ebbe a gyönyörű, Körös-parti vendégházba, és kérdezd meg Andrástól, biztosan tudtok majd a témáról beszélgetni!

2017. augusztus 10., csütörtök

7 lokális marketing tipp szállásoknak

A lokális marketing egy jelentős tényezővé vált, külön ága lett az online marketingnek. Hotelek, panziók, vendégházak és egyéb szállások esetén és a turizmusban is, ahol a lokalitás határozza meg stratégiánkat.

2016 eleje óta kiemelten foglalkozom a lokális marketinggel, most megmutatok 7 olyan tippet, amivel jobban kihasználhatjuk lehetőségeit.



1. Szállás weboldala, mint helyi információs csatorna

Szeretik a szállások más honlapra küldeni vendégeiket, amikor azok helyi információk iránt érdeklődnek. Ez több szempontból sem szerencsés. Egyrészt, ha nem nálunk van a hasznos tartalom, akkor más honlapot fognak megtalálni a környék keresésekor (bővebben az 5. pontban), másrészt kiadjuk a kezünkből a bizalomnövelés és a foglalásról történő meggyőzés lehetőségét. Ne tegyük ezt, és jelenítsünk meg hasznos információkat környékünkről!

Milyen helyi információkat tegyünk ki?
  • Közeli látnivalók
  • Helyi őstermelők, szereplők
  • Helyi titkok, mik különleges szakértővé emelnek minket
  • Képeket és videókat

2. Partnerség helyi szereplőkkel

Akkor leszünk igazán lokális szereplők, amikor ezer szálon kötődünk egy helyszínhez, így a környék vállalkozásaihoz, személyeihez is. Ha ezer partnert nem is fogunk felkutatni, pár jelentősebb egységgel érdemes szövetkezni.

Írjunk egymásról cikkeket, hivatkozzunk egymásra a közösségi médiában, stb. A határ a csillagos ég, de az egymás támogatása a lokális marketing javulását fogja eredményezni.

3. Erős jelenlét a térképen

A Google térkép alapjairól már több bejegyzést is írtam. Mivel napi egymilliárd felhasználója van, jelentőségét helyi vállalkozásoknak ki kell használniuk. Összefoglalva:
  • Google Cégem regisztráció
  • Adataink rendbetétele és ellenőrzése
  • Képek, vélemények gyűjtése
  • Felügyelet, népszerűsítés

4. Közösségi média használata

Szinte mindegyik közösségi platformnak van lokális marketing előnye. A Facebookon például hirdetésekkel célozhatjuk környezetünket, vagy különböző földrajzi helyzetekben lévőknek hirdethetünk. Az Instagram felületén helyszínekhez rendelhetjük fotóinkat, a Pinteresten pedig dobozokat rendezhetünk egy környék mellé.

Ezeken a platformokon kicsit eltérő az elv, mint a keresőben és a térképen, más módon találnak ránk majdani rajongóink, de jelenlétünkkel itt is vendégeket szerezhetünk magunknak.

5. Lokális keresőoptimalizálás használata

A Google minden harmadik keresése lokális vonatkozású! A keresőben nem jelen lenni egyet jelent a potenciális vendégek semmibevételével. Természetesen saját nevünkre könnyű megjelenni. A kihívást az jelenti, hogy a környéket jellemző kereséseken keresztül is a mi felületeinket találják meg az érdeklődők.

Ebben, a környékről készült írásaink (ahogy az első pont is mutatja) sokat segítenek nekünk. Az elv az, hogy amikor valahova utazunk, információt gyűjtünk róla. Eközben tud minket meggyőzni egy szállás, hogy nem csak hasznos helyi titkokat nyújt számunkra, hanem pihenésünk helyszínéül is érdemes őket választani.

6. Vélemények szerzése

A vendégek 92%-a olvas értékeléseket foglalás előtt, ahogy Instagram oldalunkon is mutatjuk.


A vélemények jelentőségét a lokális rangsoroló oldalak is felismerték, ezért a listázási sorrend kialakításánál is szerepük van. Az nem kérdés, hogy elöl lenni egy helyi keresésnél több vendéget jelent, így kényesen ügyelnünk kell a vélemények megszerzésére és azok minőségére is.

Több és jobb minőségű vélemény előrébb is hoz minket ezeken a felületeken.

Ha tetszett a cikk, értékelj minket a Google felületén ezen a linken. Egyszerű, és sokat segítenél nekünk!

7. Lokális AdWords és Facebook kampányok futtatása

Az eddigi lehetőségek inkább az időnket és kreativitásunkat tették próbára, de mint szinte minden, pénzzel a lokális online marketing is gyorsítható. Az AdWords és Facebook rendszerei is nyújtanak helyi célzási lehtőségeket. Mindkettőnél lehetőség van:
  • Bizonyos földrajzi területre szűkíteni a hirdetés megjelenését
  • Érdeklődés, vagy előzmények alapján szűrni az érdeklődési kört, akiknek megjelenünk
  • Attól függően megjeleníteni az üzenetet, hol van jelenleg a felhasználó
A lehetőségek végtelenek egy kávézó, mozi, vagy étterem számára is, hogy akár az épp mellette elhaladó álmos, filmmániás vagy éppen éhes embert megszólíthassa.

Összefoglalva

A lokális online marketing létezik. Kevesen használják összehangolt stratégiaként, így még nagyobb előnyt jelent annak, aki korán kapcsol. A jövőben ugyanolyan fontossággal fog bírni, mint a mobilbarát weboldal, vagy egy Facebook jelenlét.

Kezd el használni, ha kérdés merül fel, várom hozzászólás formájában!





2017. augusztus 1., kedd

Vitruális túra szállásoknak hangokkal - Story Spheres

A szállás bemutatása az egyik legfontosabb feladat vendégszerzés közben. Képek, videók sokat segítenek ebben. Hát még egy interaktív virtuális túra!

Sok cég készít körpanoráma fotókat (mi is megbízható fotósok vagyunk), videókat, amiket vagy a Google térképen, vagy akár saját honlapunkon is megjeleníthetünk. Ezek rendszerint nem olcsóak, és módosításukra sincs lehetőség. Vannak azonban eszközök, amik segítenek - akár telefonnal - körpanoráma képet készíteni (Street View/Utcakép).

Ilyen, virtuális sétát készítő új eszköz a Story Spheres is. Ingyen adja kézbe a túra elkészítését. Mivel hangot is csatolunk a túrához, igazi idegenvezetést tarthatunk érdeklődő vendégeinknek.

Miért jó a virtuális túra egy szállásnak?

Vendégszerzés közben egyik célunk, hogy bemutassuk előnyeinket, szolgáltatásainkat, szállásunkat, amit megismerve - mivel szuper a szállásunk - a vendég nálunk foglal majd. Kép és hang a bemutatásra az egyik legmegfelelőbb eszköz, így egy körpanoráma, amihez hang is jár főnyeremény számunkra. Nézzük meg a virtuális túra főbb előnyeit:

  • Körbenézhet szállásunkon a vendég
  • Idegenvezetést tarthatunk számára zenével, madárcsicsergéssel, vagy beszéddel
  • A vendég megismeri a környezetet, érdekességeket, így könnyebben tud dönteni a foglalásról

Egy példa virtuális panorámára:




Hogyan lehet saját túrám?

A Story Spheres eszköz egyszerűen kezelhető felületével bárki számára lehetővé teszi, hogy elkészíthesse saját virtuális túráját. Regisztráljunk a honlapon, majd töltsük fel előzőleg - akár telefonnal - elkészített körpanoráma képünket. Adjuk hozzá a hangot, ami lehet beszéd, zene, vagy a környezet hangja is. Végezzük el több kép feltöltését, majd kössük őket össze egy sétává.

Természetesen nem szabad megfelejtkezni a képek publikálásáról, népszerűsítéséről sem.

Érdemes kipróbálni az eszközt, remélem sok vendég döntésében segíteni fog!

A tapasztalatokat szívesen veszem hozzászólás formájában.









Értékelés