2015. október 27., kedd

3 navigációt segítő szabály



A navigáció a weboldalunk alapja. Ha rosszul működik, akkor a szállás teljes honlapja rosszabbul fog teljesíteni, viszont ha betartunk pár szabályt, akkor a látogatóinkat, és a céljainkat fogja szolgálni. Összeszedtem három fontos elemet, amitől jól navigálható oldalt kapunk.

Mi az a navigáció?

A navigáció sokkal fontosabb egy szállás honlapján, mint azt elsőre gondolnánk. Központi elem, hiszen segítségével találhatja meg a látogatónk azt, amit keres. Ha rosszul csináljuk, akkor a látogató idegeskedve odébbállhat. Ha jól csináljuk, akkor a lehető legkevesebb kattintásból, és a legkissebb frusztrációval jut el a keresett információig. Ha tökéletesen csináljuk, akkor gyengéden a foglalás irányába terelhetjük látogatónkat, és vendéggé konvertálhatjuk.

Hogyan segíthetjük a navigációt? Nézzünk rá három módszert!

1. Oldalstruktúra megtervezése

Csúnyább nevén IA (Információs Architektúra), az a felépítés, ahogy a honlap egyes elemei egymáshoz viszonyulnak, hierarchiába rendeződnek, logikai csoportokat alkotnak. Úgy gondolom, hogy egy jó struktúrával az egész szállás felépítését leképezzük, amit más területeken, például a közösségi marketingben is használhatunk.

Még mielőtt elkészülnek a honlap tervei, érdemes a struktúrát megtervezni, hiszen ez adja meg az oldal alapját, az átfogó képet az oldalunkról. Ügyelni kell rá, hogy a szerkezetet vendégeink szemszögéből alakítsuk ki, ne a szakmai alapokat vegyük figyelembe, hanem a vendégek igényeit.

Ilyen kérdéseket tegyünk fel navigáció tervezése közben:
  • Milyen aloldalak szükségesek feltétlenül a honlapra?
  • Milyen meggyőzésre alkalmas oldalakat hozzak létre?
  • Milyen célcsoportokkal szeretnék kommunikálni?
  • Milyen tartalmakkal kell bővítenünk később a honlapot?
  • Milyen felhasználókat kell kezelnünk? (vendég, bejelentkezett, partner, stb.)
  • Mik az oldal fő céljai? (Foglalás, adatbázis gyűjtés, stb.)

2. Egyszerűség

Aki már használt honlapot egyetérthet azzal, hogy a jó navigáció legfontosabb eleme az egyszerűség. Legyen a navigáció olyan egyszerű, amennyire csak lehet.

Az egyszerűségen kívül a felismerhetőséget emelném ki. Egy menüt azonnal megismerünk: lehet vízszintes felül vagy az oldal alján, illetve függőleges jobb, vagy bal oldalon. Újabban a mobil verziók miatt a három vonallal jelzett "hamburger menü" is közismertté vált, amire rákattintva válnak láthatóvá a menüpontok.

Óvakodjunk az egyedi megoldásoktól, és a túl sok pontot tartalmazó menüstruktúráktól. Sok menü esetén bontsuk többfelé a menüsort, és használjunk almenüket.

3. Tájolás/elhelyezés

Vízszintesen, vagy függőlegesen tájoljuk a menünket? A vízszintes menü jobban átlátható, de nehéz több szintet kezelni benne, és korlátoltabb a menüpontok száma is. A függőleges menü tervezése nehezebb, hiszen a sok menüpontnak is átláthatónak kell lennie. Ez utóbbit inkább webshopoknál érdemes használni, vagy olyan oldalon, ahol nagyon sok menüvel, almenüvel kell számolnunk.

Tehát vízszintes menüt mindenképp használjuk az oldal tetején, és tegyük oda a legfontosabb menüpontokat (ár, galéria, szolgáltatások), így a minimális vendég igényeket biztosan kielégítjük.
A függőleges menüt kevésbé veszi észre a látogató, és könnyű abba a csapdába esni, hogy túl sok menüpontot zsúfolunk egymás alá, így rontjuk az átláthatóságot.

A navigációs szabályok megváltoztak

Pár éve még hevesen tiltakoztam volna a vízszintes és lenyíló menük ellen, de a navigációs szabályok megváltoztak. A responsive (mobilbarát) weboldalak, és a böngészési szokások ma megszokottá, sőt javasoltá teszik ezt az elrendezést.
A függőleges menü létjogosultsága is megváltozott, hiszen mobil nézetben a vízszintes menü is függőlegessé változik.

Összefoglalva a menünk legyen jól megtervezett, egyszerű és megfelelő helyre elhelyezett. Vendégeink örömmel használják majd.


2015. október 21., szerda

Billboard jelenség OTA oldalaknál - vendéget az OTA-tól

Amikor a vendég szállást keres egy szállásközvetítő honlapján, legtöbbször felkeresi a számára szimpatikus szállodák honlapját is. Miért teszi ezt? Mit számít ez a szálláshely választás szempontjából? Hogyan befolyásoljuk ilyenkor a döntést? A Billboard effektussal minden szálláshelynek számolnia kell!

Mi az a Billboard jelenség?

A Billboard jelenség növeli a hotel honlapjának látogatottságát, online- és, offline foglalások számát annak hatására, hogy a vendégek, egy harmadik fél  (viszonteladók) honlapjain böngésznek.

Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy amikor a leendő vendég egy gyűjtő oldalon keres szállást, felkeresi a potenciális szállások honlapjait, és az ott kapott benyomások hatása is érvényesül amikor kiválasztja a végső helyet, ahol foglalni fog.

A Billboard jelenség mérhető is, mégpedig a hotel nevére való keresések vizsgálatával, valamint foglalási szám növekedésével.

Hogyan működik a gyakorlatban?

  • Az OTA (viszonteladói) oldalakon böngésző több információ kedvéért, nagyobb képekért és ár-összehasonlításért felkeresi a szállás weboldalát
  •  Az OTA oldalon böngésző rákeres kedvenc közösségi média csatornáján a szállásra, mit mond a többi ember a helyről
  • A szállodai weboldalon böngésző vendég felkeres egy OTA oldalt, hogy jobb árat találjon, illetve összehasonlítsa a szállás árait másokéval

Mit kezdjünk ezzel a helyzettel?

A közvetítő oldalakról érkezőket vagy segítjük döntésükben, majd tovább is elmegyünk, és meggyőzzük, hogy ne a jutalékkal dolgozó oldalon, hanem nálunk foglaljon. Az előbbit úgy tehetjük meg, hogy egy kiváló weboldalon, a lehető legjobban mutatjuk be hotelünket, vagy apartmanunkat, és a weblap felépítésével, képi világával is megmutatjuk, jobbak vagyunk a konkurenseknél, amiknek a weboldalait éppen nézegeti. Tehát a versenyünket ilyenkor a többi szálláshely honlapjával vívjuk.

Második célunk, ha már minket választ a vendég, hogy ne az általa megszokott, könnyen kezelhető, és biztonságot nyújtó oldalon, hanem a mi felületünkön foglalja le a szobát.

A visszájára is fordulhat a helyzet, hiszen a mi árunkat is összehasonlíthatja a vendég a környék áraival. Áraink meghatározásakor ezt is figyelembe kell venni.

Foglaljon a mi honlapunkon

Mikor foglal egy vendég a szállás weboldalán, és nem a viszonteladónál?
  • Legalább ugyanazt az árat kapja (figyelem, már adhatunk olcsóbb árat, vagy kedvezményt egy kis trükkel!)
  • Minimum ugyanolyan kondíciókat kap
  • Könnyen és biztonságosan tud foglalni
Amennyiben mindent jól csinálunk, több vendéget és több direkt foglalást szerezhetünk. A Billboard jelenség ismeretében már tudjuk milyen felületeinken kell javítani ahhoz, hogy elérjük céljainkat.









2015. október 12., hétfő

Ingyenesen használható fotók

Fotókat mindenhol használnunk kell, hogy nagyobb hatást érjünk el. Nem minden fényképet használhatunk fel, amiket a neten találunk. Ingyenesen használható és letölthető fotó lelőhelyeket mutatok be, amik kiegészítik egy korábbi bejegyzésben bemutatott helyeket.


Stocksnap

Nem csak ingyenes, és szabadon felhasználható képeket taláni itt, de még eredetmegjelölés, vagy visszamutató link sem szükséges hozzá.

Pexels

Ingyenes fotók, amik naponta 10-el bővülnek. Nagy felbontású képek, amiket akár nyomtatott kiadványokban is alkalmazhatunk utazási prospektusok kiegészítőjeként, illetve apartmanunk prospektusának illusztrálására.

Negative Space

Minden héten új és ingyenes fotók érkeznek az oldalra. Nincs szerzői jogi megkötés, szabadon felhasználhatjuk az itt talált felvételeket.

Isorepublic

Az itt található ingyenes képeket kreatív szakembereknek szánják, így ugyancsak felhasználhatóak kiegészítő képként a szállás sajátjai mellett.

Picjumbo

Részletgazdag képeket láttam az oldal böngészése közben, amik nagyon jó látványt kölcsönözhetnek, bárhol is használjuk fel őket.

Gratisography

Vicces és stílusos fotókat tölthetünk le ingyen a felületről. Ha humoros bejegyzéseket akarunk, akkor egy megfelelő hely, csak görgetünk és jobbnál jobb képeket kapunk.


Akinek ezek a lehetőségeken nem találták meg álmaik fényképét, ne csüggedjen, ugyanis ebben a régebbi bejegyzésünkben további 9 helyet ajánlok ingyenes fotókra. És ha van jó hely, hozzászólásban örömmel várom!


2015. október 8., csütörtök

Karácsonyi hírlevél marketing szállodáknak

Karácsony közeledtével minden eszközünket be kell vetni, hogy a reklámzaj közepette érvényesülni tudjanak ajánlataink. Ilyenkor érdemes bevetni a már régóta gyűjtött e-mail listánkat is, és hatékony karácsonyi hírlevél marketing kampányt folytatni. Nézzük meg ennek módját!



Karácsonyi tárgymező

A tárgysorunk miatt nyitják meg levelünket, így olyan sort kell választanunk, ami egyrészt az ünnepre utal, másrészt hasznos információval is kecsegteti az olvasót. Ilyenkor a legütősebb tárgysorok, amikben szerepel az ajándék, ötlet, tippek, "mit kérne" szavak, így ezeket, vagy hasonlókat érdemes beleszőnünk.

Karácsonyi hírlevél témája

Amellett, hogy el szeretnénk adni apartmanunk, vagy hotelünk szobáit, a levélben olyan értéket is biztosítanunk kell, ami miatt érdemes azt elolvasni. Hasznos információt adhatunk az ünnepekről, közeli vásárokról, programokról, vagy ajándéktippekkel is szolgálhatunk. Természetesen minden témát a szállásunk szemszögéből érdemes bemutatnunk.

Szegmentálás az ünnepekkor

Ugyan a karácsony majdnem mindenkit érintő ünnep, mégis érdemes lehet különböző csoportoknak más-más megfogalmazásban kiküldeni a levelet. Üzleti utazóink most megismerhetik a pihenés örömét is családjukkal szállodánkban, aki pedig eddig csak nyáron volt nálunk, itt az ideje a téli programokat is felfedezniük. A szegmentálással olyan ajánlatot adhatunk, amit nehéz visszautasítani!

Responsive design

Karácsonyi hírlevél kampánykor is gondoljunk arra, hogy látogatóink különböző eszközökön nézik majd felületeinket. A levél és a landoló oldal is legyen responsive!

Landoló oldal

A levél fő célja, hogy honlapunkra terelje a látogatót, onnan pedig előbb-utóbb a foglalásra. Karácsonykor külön landoló oldalt kell terveznünk, ahol az ajánlatokat megjelenítjük. Egy kampány sokkal eredményesebb külön landoló felületekkel, nincs ez másként karácsonykor sem.


A hírlevélen kívül természetesen más eszközökkel is fel kell készülnünk a karácsonyi marketingre, amiről születtek még írásaink, de további ötleteket hozzászólások formájában is szívesen látunk.
Kellemes készülődést!



Értékelés