2015. január 28., szerda

Google levele a nem mobilbarát oldalaknak

Az elmúlt hetekben a Google levelet küldött azon honlap tulajdonosainak, akiknek weblapjuk nem mobilbarát. A levelet azok kapták, akik használják a Webmester eszközök szolgáltatást.


Ez a levél egy intő jel, hiszen eddig a Google nem küldött mobillal kapcsolatos javaslatokról levelet, csak kritikus hibákról. Most külön letesztelték a weboldalakat, és megküldték a hibás oldalak listáját. Ez a tett arra utal, hogy az elkövetkezendő időkben sokkal nagyobb jelentőséget kap a mobil böngészés, és az, helyesen jelenünk e meg a Google telefonos kereséseinél, illetve megjelenünk e egyáltalán.

Mi történik, ha nem vagyunk mobilbarátok?

A telefonos kereséseket külön kezeli a Google, így ha nem felkészült a felületünk, a mobilos kereséseknél hátrébb esünk, illetve meg sem jelenünk. Mivel a világon a mobilos keresések száma hatalmasra nőtt, így jelentős látogatószámot veszthetünk.

Mit tehetünk?

A Webmester eszközök felületen megtalálhatjuk a felsorolt hibákat (túl kicsi font, menük túlzott közelsége, stb.), ezeket a honlap fejlesztőjével javíttatni kell, valamint át kell nézni az erre vonatkozó irányelveket. Az irányelveket a Google mindig tudomásunkra hozza, hiszen az ő érdeke is, hogy használhatóbb, és őt is segítő weboldalak legyenek a világhálón.

Tehát, ha nem volt eddig responsive weboldalunk, akkor itt az ideje.

2015. január 26., hétfő

Kontakt Műhely rendezvényeit is ajánljuk

A Kontakt Műhely turisztikai rendezvényei is bekerültek az ajánlott képzéseink közé, így ezekről értesítem az olvasókat, illetve beszámolok az ott történtekről. Még decemberben voltam egy honlapokról szóló workshopjukon, és magas színvonalat tapasztaltam. Kedvcsinálónak írok egy kis összefoglalót tevékenységükről.

Több aktuális turisztikai képzést itt talál.

Gyakorlatorientált szakmai képzések

A worksopon sosem látott mozgósítást láttam, azaz a szervezők elérték, hogy mindenki aktívan közreműködjön, kérdezzen, és beszélgetésbe elegyedjen másokkal. Hozzá tartozik a sikerhez, hogy Gabi és Katalin képzésekkel foglalkoznak, így nagy rutinjuk van az oktatásban. Kétség nem fér hozzá, az elhangzottak a sok példán és gyakorlaton keresztül sokkal jobban megmaradtak a fejekben.

Konkrét oktatás és konkrét tanulásért mentünk, és azt is kaptuk. Az előadókkal már a prezentáció közben is aktív kommunikáció folyt, és a nap végén kérdések formájában ismételtük át a nap legfontosabb pontjait.

Mindennapi turizmus workshop sorozat

Már az első két képzés lement ("Google nap", és "a jó turisztikai weboldal") de júniusig minden hónapban lesz turisztikai workshop, amiknek a témáit a Kontaktműhely weboldalán lehet megtekinteni. A legkülönbözőbb de a turizmushoz szorosan kapcsolódó témákkal készülnek a szervezők.

A következő, 2015 február 4.-e: Youtube nap

Nem kell sokat várni a következő előadásig, mert az február 4.-én lesz nem is akárhol, hanem a témához illő Google Ground-on. A téma pedig a Youtube. Az előadók pedig különböző Youtube specialisták, akik a Kontakt műhely közreműködésével biztosan hasznos, és a fejekben megmaradó nappal készülnek.

Ott találkozunk?





2015. január 23., péntek

Travel Massive Budapest

Tegnap rendezték meg Budapesten az első Travel Massive találkozót. A lényege a kapcsolatépítés, méghozzá nemzetközi szinten.

A turisztikában fontos a nemzetközi kapcsolatépítés. Ezt az igényt elégíti ki a Travel Massive. Az önkéntes szervezőkket (BudapestLocal) az "intézmény" az étel, italfogyasztás támogatásával segítette, hogy ingyenes maradhasson. Ahhoz képest, hogy az első rendezvény volt itthon, sokan eljöttek, és személy szerint nekem nagyon tetszett.

Főleg az idegenvezetői területről voltak sokan, de néhány induló turisztikai vállalkozás is képviseltette magát. A nem kevés, körülbelül 60 fős létszám pont ideálisnak bizonyult, gyakorlatilag mindenkivel sikerült váltanom pár szót.

A Travel Massive honlapon érdemes regisztrálni, hiszen saját és céges progiloldalt is készíthetünk, így könnyen megtalálhatjuk egy-egy városban azokat, akikkel akár együtt is tudunk működni. Ugyancsak könnyű volt megkeresni a találkozón résztvevő embereket is.

A szervezők tervei szerint kéthavonta lesz találkozó, arról mindenképp értesítek mindenkit. Remélem, hogy legkésőbb ott találkozunk!

2015. január 14., szerda

Rajtunk nem múlik: sajtóanyagok szállodák honlapján

A turizmusban meghatározó a képi világ, a történet, és nem is egyszerű kiépíteni. Ne rajtunk múljon, hogy professzionális fotókat, logókat, és szövegeket jelentetnek meg rólunk, vagy innen-onnan letöltötteket. Igenis tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy partnereink, viszonteladóink igényes megjelenést biztosíthassanak számunkra.

Erre az egyik legjobb módszer, ha egy sajtószobát készítünk, letölthető anyagokkal. Azt foglalom össze most, miket tartalmazzon ez a menüpont.

Miért szükséges a sajtószoba egy szállodának?

Először is időt spórolunk meg, hiszen ezt az oldalt egyszer kell - kicsit ugyan nagyobb munkával - elkészíteni, de utána némi karbantartással tökéletesen szolgálja ki saját, és partnereink igényeit. Igen, nem csak a partnereknek, de nekünk is hasznos egy hely, ahol egy helyen megtalálhatóak a mindennapi munkához szükséges fileok, azaz a saját munkánkat is megkönnyítjük. A partnereknek sem kell többet levélben elküldenünk a logónkat, és még egyszer, ha rossz file formátumban tettük mindezt. Egy helyen bárki letöltheti a megfelelő méretben és formátumban a neki megfelelő logót, fotót, vagy prospektust.

Mit tartalmazzon egy sajtóanyag a honlapon?

  • Logónkat több típusban (méret, webes, vektoros), verzióban (színes, szürkeárnyalatos, háttér nélküli)
  • Képeket minden mennyiségben, kategorizálva, több méretben (nyomdába, webre)
  • Írtak rólunk egy újságban? A cikkek másolatát képként is töltsük fel
  • Linkekkel mutassunk azokra a weboldalakra, amik említésre méltóak
  • Hírességek voltak nálunk? Tegyük ki ott készült fotóikat.
  • Vélemények a sajtót is meggyőzik, legyenek fotóval párosított, felhasználható vélemények a sajtószobában
  • Bannereket is érdemes több változatban kitenni, így könnyen kiválaszthatja a partner egy  linkcserénél
  • Aktuális reklámanyagokat



Ha elkészítjük a sajtóanyagot, onnantól rajtunk nem múlik, hogy felhasználható, minőségi anyagok kerüljenek ki a felületekre. De ha másra nem is jó,  akkor arra, hogy rendezzük anyagainkat. Legalább nekünk meglesz minden, így rendesen tudjuk használni, amit mindenkinek ajánlok is, hiszen egy rendezett megjelenés jobb brandet, megjegyezhetőséget, és több vendéget, olcsóbb hirdetést eredményez.

Ha van ötlete, mit lehet kitenni egy sajtószobába, ossza meg velünk hozzászólásban.

2015. január 7., szerda

Év eleji honlap karbantartás

Időről időre érdemes végigmenni honlapunkon, hogy az idő közben keletkezett hibákat kijavítsuk, és az üzembiztos működést ellenőrizzük.

Linkek és átirányítások ellenőrzése

A tört linkek, hibaoldalak rontják a felhasználóbarátságot, és a Google sem szereti igazán, hiszen egy gondozatlan oldal képét mutatja. Ellenőrizzük le, hogy vannak e hibás linkek az oldalunkon, illetve a 404-es hibaoldalak rendesen működnek e. Itt egy írás, hogyan ellenőrizheti őket.

Kapcsolati, foglalási felületek ellenőrzése

Teszteljük le, működnek e a kapcsolatfelvételi űrlapok, működnek e az automatikus válaszlevelek, illetve kell e módosítani azok tartalmán. Nézzünk rá a honlap foglalási részeire is, egyszerű e kezelni a felületeket, vagy elveszünk a bonyolultságában.

Dátumok, akciók

Ellenőrizzük le az oldal alján elhelyezett copyright dátumát, és írjuk át az aktuális évre. Ellenőrizzük le az árakat, és a csomagokat. Egy honlapon jó, ha érezni lehet, hogy aktuális anyagokkal találkozunk. Ez adja azt az érzést, hogy válaszolnak majd a leveleinkre, beérkezik foglalásunk. A dátumok aktualizálása tehát duplán fontos.

Hírlevél feliratkozás

A feliratkozási felület unalmassá tud válni, a feliratkozásra ösztönző elemek elavulhatnak, és egy felugró ablak is unalmassá válhat, ezért érdemes időnként lecserélni őket. Gondoljuk újra a hírlevél feliratkozási folyamatokat, esetleg írjunk új hírlevél csalit.

"Call to Action"

Biztosan buzdít a kattintásra az oldal? Szálláshelyünk honlapja lehet jól felépített, hasznos tartalmú, de ha nincs rajta megfelelő mennyiségű cselekvésre ösztönző elem, a potenciális vendégek kevésbé fognak foglalni, feliratkozni hírlevélre, vagy bármilyen cselekvést végrehajtani. Vizsgáljuk meg, elég feltűnőek e az üzeneteink, és van e mellé látható gomb, vagy a látogatóra bízzuk, kattint e.

Social média felületek

Ellenőrizzük, felületeink megfelelően csatlakoznak e honlapunkhoz: működik a megosztás, követés funkció? A felületeink mikor kaptak új fejlécet? Rendszeresen frissítjük őket? A leírások aktualizáltak?
Érdemes követni a divatot és újabb közösségi oldalakat kipróbálni. Azok linkjeit is helyezzük ki!


Ezek voltak a legfontosabbak, de örömmel várok még ellenőrzési ötleteket hozzászólás formájában.









Értékelés