2018. január 10., szerda

Szállás marketing terület 2.: E-mail marketing

A második legfontosabb területtel folytatom. A honlap bemutatása után szállásod számára a hatos listán a hírlevél-, vagyis az e-mail marketing lesz a hely, ahol vendégeket szerezhetsz, illetve kezelhetsz.


Az egyik legősibb és leghatékonyabb eszköz, amivel látogatókat vihetsz a honlapodra, akár külön üzenettel célozva azokat, akik már foglaltak Nálad, vagy akik érdeklődnek, vagy a törzsvendégekhez tartoznak.

A terület folyamatosan fejlődik. Míg régen teljes listára küldtünk „körleveleket”, most már automatizált levelek mennek ki a szállásra érkezés előtt és után, valamint azoknak, akik csak érdeklődnek szolgáltatásod iránt.

Mivel szállásod van, sokan lépnek veled kapcsolatba ezen a csatornán. Kevés szállás kezeli ezt jól, pedig a foglaláskor használt e-mail cím legalább egy visszaigazolásra okot ad, és ez már az e-mailes kapcsolattartás kezdete.

Ebben az összefoglaló cikkben az e-mail marketing területét járom körbe és mutatom meg, miben lesz segítségére egy szállásnak.

A legnagyobb e-mail marketing hibák

Kezdjük a hibákkal, amikkel biztosan Te is találkozol mások(!) gyakorlatában. Látszólag könnyű a levelezés, mégis a legtöbben elkövetik ezeket.

  • Kéretlen levelek: csakis beleegyezéssel ajánlott levelet küldeni, még ha az üzleti megkereséseket engedi is a jogszabály. Soha ne kezdj levelezésbe, csak mert foglaláskor megkaptál egy címet! Vezesd át az embert úgy, hogy megkéred, iratkozzon fel.
  • Promócióra használni a levelet: sokan csak az akciós csomagok kiküldésére használják levelezésüket. Nagy hiba, mert így - amikor épp nem akar foglalni, és ez a nagyobb arány - nem adsz okot az olvasódnak a levél megnyitására, így elhidegül kapcsolatotok. Ha érdekes tartalommal bírnak leveleid, megnyitják azt és hidd el, az akciós csomagokat is látni fogják.
  • Nem gondozni a listát: leiratkozások és új feliratkozók a hírlevél marketing természetes velejárói. Ha nem gondoskodsz a lemorzsolódók kezeléséről, és új feliratkozók szerzéséről, elromlik a listád.
  • Rendszertelen levélküldés: a vendégeid megszokják, hogy leveleket kapnak Tőled. Ha rendszertelenül küldöd, elszoknak és csökken a megnyitási arány, nő a leiratkozók száma.

Persze még rengeteg hiba van ezen kívül, de ha ezekre figyelsz, a legtöbb levélnél jobb leszel!

Adatbázist kezelsz, szegmentálsz

Amikor levelezel, voltaképpen adatbázist kezelsz. Feliratkozások, leiratkozások, ahogyan már említettem az imént. Ha jó a bázisod, hatékony leszel, viszont ha elhanyagolod, akkor fölösleges időpazarlásba torkollik tevékenységed.

Legfontosabb, hogy szegmentáld a listádat, azaz különböző módon tudj válogatni kiküldés alkalmával, kiket milyen üzenettel szólítasz meg, vagy kiket hagysz ki az aktuális levelezésből.

Egy családoknak szóló csomagot kikülhetnél mindenkinek, de az egyedülállóaknak érdektelen lesz, így csak bosszantanád őket. A gyerekeseknek viszont különleges tárgymezőt írhatsz, így többen fogják megnyitni a leveledet.

A nemrég feliratkozottak valószínűleg aktívabb levelezést is elviselnek, sőt elvárnak. Ezért külön levelezést folytathatsz azokkal, akik nemrég vették fel veled a kapcsolatot. Előre gyárthatsz egy sorozatot, ami automatikusan kerül feladásra, így időt spórolsz jelentős hatékonyságnövekedés mellett.

A szegmentálásnak ez az alapvető értelme, hogy megfelelő embereket, a megfelelő időben tudsz elérni. Ettől nőni fog a hatékonyságod és hatékonyabban kommunikálsz majd.

E-mail automatizálás

Megfelelő embert a megfelelő időben elérni, ahogyan említettem. Ez a kulcs, és e-mail automatizálással ez megvalósítható.

Képzeld el, hogy a vendégedről mennyi adatot tudsz. Volt e már nálad, mikor érkezik, van e gyermeke, hány napra foglalt, stb. Ezek felhasználásával rengeteg automatizmust felállíthatsz.
  • Utókövetés 1.: elutazás után egy nappal kimegy a levél, hogy értékeljen a TripAdvisor oldalán
  • Utókövetés 2.: 10 hónappal elutazás után kimegy egy levél, hogy ha idén is jönne, mint tavaly, akkor ideje foglalni. Még egy kis kedvezményt is kaphat....
  • Fiatal gyermekeseknek: családi csomagokat küldhetsz nekik

A variációk száma csak kreativitásodon múlik, de persze mérned is kell a hatékonyságot és az alapján mérlegelni, kinek, mit érdemes küldened.

Levelek típusai

  • Levélsorozat: kampány-szerűen kiküldésre kerülő levelek, amik egy szolgáltatás vagy csomag támogatására készülnek.
  • Automatizált levelek: automatikusan kiküldésre kerülő levelek amik bizonyos események megtörténtekor kerülnek kiküldésre
  • Azonnali levélküldés: alapvető küldési forma a legkisebb kontrollal

Levelek tartalmai

Amikor a leveled tartalma csak promóció, akkor olvasókat veszítesz. Gondos tervezés után viszont olvasóid várni fogják értékes írásaidat. A levelek tartalmát a témakutatás során is összeállíthatod. Így mindig lesz miről írnod és a közönségedet is érdekelni fogja, milyen újdonsággal állsz elő.

  • Gyűjts tartalmakat: nézz körbe, milyen témákról írhatnál, és a cím- és téma ötleteket írd össze egy táblázatba. Így nem a témán kell rágódnod, hanem az íráson
  • Mi a népszerű: a témák közül folyamatosan mérd meg, melyikekre fogékonyak a közönséged körében. Amelyik népszerű arról többet írj, ami kevésbé arról tudj lemondani.
  • Ne csak az e-mail marketinghez: tartalmaid természetesen nem csak hírlevél olvasóidnak lesznek érdekesek. Blogodra például rátalál a Google keresőrobotja és látogatókat szállít Neked
A tartalmaid fontos része a levelezésednek, gyártsd őket odafigyelve és meghálálják a figyelmet.

E-mail mérése

A levelek alapszintű mérése nem túl bonyolult. Néhány mérőszámból viszont nagyon sok következtetést vonhatsz le:
  • Megnyitási arány megmutatja, hányan nyitották meg leveledet. A tárgysornak van itt nagy szerepe, annak tesztelésével tudod növelni az arányt
  • Kattintási arány segítségével megláthatod, melyik linkre kattintottak a leveledben, vagy kattintottak e egyáltalán.
  • Leiratkozási szám megmutatja, hányan nem kíváncsiak többé leveleidre, de ebből is tanulhatsz. Ha egy kiküldés után sokan iratkoztak le, akkor jobb, érdekesebb témát kell találnod.
A legjobban akkor jársz el, ha nem csak önmagában figyeled a levelek statisztikáit, hanem a honlap adataival közösen. Integráld a statisztikát a weboldaladéval (pl.: Google Analytics segítségével) és vizsgáld meg a vendégeid útját, foglalásait.

E-mail marketing szoftver

Az eddig leírtak mit sem érnek egy jó e-mail marketing eszköz nélkül. A kiküldéseket nem kell egyesével elvégezned és nem is lehetne energiával győzni ezt a munkát.

Szerencsére rengeteg eszköz áll rendelkezésedre. Ilyen a Webgalamb, ami egy magyar fejlesztés és saját tárhelyeden tud üzemelni, vagy a MailChimp nemzetközi szoftver, aminek segítségével összetett feladatokat tudsz elvégezni, 2000 feliratkozóig akár ingyen.


Összegzés

Az e-mail marketing nem egy sprintfutam, hanem maraton! Elsőre mindenki azt gondolja, hogy kiküldi a levelet és ömlenek a foglalások. Ez lehet így, de csak akkor, ha rendezett és gondozott adatbázissal rendelkezel!

Ha csak néha küldesz levelet, akkor is promóciót, akkor foglalásod is kevesebb lesz. Ha szegmentálod a listádat, és érdekes tartalmakkal szólítod meg azokat, akik épp nem akarnak foglalni, a kampányaid is sikeresebbek lesznek.



Ha gyakorlati segítségre van szükséged, akkor e-mail marketing szolgáltatásunkkal örömmel segítünk!











2017. november 30., csütörtök

Szállás marketing terület 1.: Honlap

Hat részes sorozat, ami bemutatja a legfontosabb online marketing területeit, első részében a honlapok fontosságával foglalkozunk.



2018-ban szállásod számára a honlap a középpont, az a hely, ahol direkt foglalások mellett marketingtevékenységed kicsúcsosodik. Mivel egyetlen saját helyed, így maradandót alkothatsz rajta.

Megmutatok néhány területet, amire figyelned kell.


Tervezési fázis

2018-ra az első feladat, még a design és a tartalmak elkészítése előtt, hogy az oldal szerkezeti felépítését összehangold a vendégszerző céljaiddal.

A tervezés főbb elemei lehetnek:
  • Milyen célokat kell megvalósítania az oldalnak?
  • Milyen tartalmakkal tudom céljaimat elérni?
  • Milyen kiegészítő elemekre (hírlevél feliratkozás, chat ablak, foglalási rendszer, stb. ) van szükségem.
  • Milyen rendszerekkel kell összehangolni az oldalt
  • Hogyan támogathatja a látogatószerzést a felület
  • És ezek után: milyen oldalszerkezetre helyezzem mindezt
  • Végül: Milyen megjelenésem legyen, hogy nézzen ki az oldal
  • Utána lehet elkészíteni a tartalmakat és a programozást

A tervezés sok oldalnál lemarad, de utólag is érdemes elvégezned, mert sok minden pótolható. Amikor megvan a tervezés utána lehet felkeresni a fejlesztő céget, hogy a specifikáció alapján adjon ajánlatot.

Ha nincs terv, a fejlesztővel is sok vita lehet, mert ha nem mondjuk meg neki mit szeretnénk, kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetsz és az nem tesz jót a honlapodnak.

Ha viszont van terv, akkor arra minden tevékenységet építeni tudsz és persze úgy tudod bővíteni a weboldaladat, hogy nem kell kapkodni, nem a megvalósításra, hanem a kreativitásra fog elmenni az időd.

Marketing területek kicsúcsosodása

A különböző felületeid itt futnak össze, így lesz a honlapod a középpont. Nézzük meg, milyen felületeket szolgál ki, illetve milyen területeket támogat:

  • Közösségi média: linkek, hirdetések mutatnak az oldaladra, tehát amikor kiteszel egy akciós csomagot, vagy egy cikket egy látnivalóról/programról, akkor azok a honlapodra mutatnak, értékes látogatót szerezve. Ezeken a felületeken hirdetéseket is feladhatsz, azok is ide fognak mutatni.
  • Hírlevél és e-mail: remélem rendszeresen küldesz hírlevelet, vagy egyéb e-mailes kommunikációt is használsz. A levelekből a honlapodra tereled a látogatókat, de a napi levelezésekben is hivatkozhatsz weblapodra, így elmélyítheted a kapcsolatot.
  • Kampányok: landoló oldalakat készíthetsz kampányaidhoz, amik jobban meg fogják győzni adott reklámod szemlélőjét, mint a honlap alap felületei. Ezen kívül időszakos kiemeléseket is tehetsz az oldal felületén, mind a nyitólapi akciók, vagy felugró akciós ablakok (pl.: karácsonykor).
  • Foglalás: a legfontosabb számodra a direkt foglalási szám növelése. Egy foglalási motorral, chat ablak élő támogatásával mindezt a célt közelebb hozhatod.

Nálad támogatja a honlap ezeket a tevékenységeket? Persze még vannak más területek is, de ezeket látom a legfontosabbnak.

Mérés

Olyan fontos terület, hogy marketingre fordított időd 40%-át ezzel kellene töltened (A Google szerint). Ha nem is ennyit, de hetente legalább egy napon jópár órát szánj a feladatra.

Honlapod mérését a Google Analytics felülettel tanácsolom mérni. A kód beillesztésével azonban közel sem ért véget a beállítás. Van néhány dolog, amit legalább egyszer be kell állítani:

  • Konverziók: ne csak azt állítsd be, ha valaki foglalt, bár ez a legfontosabb konverzió. Mérd a kapcsolatfelvételt, a hírlevél feliratkozást is.
  • Listák: Építs listákat látogatóidból, mert később remarketing kampányokat indíthatsz számukra. Állítsd be az elmúlt 30, 60 nap látogatóit, azokat akik már foglaltak, vagy azokat, akik feliratkoztak leveleidre. Mindegyik csoportnak küldhetsz majd üzenetet!
  • Események: kattintásokat, videók lejátszását, vagy foglaláshoz vezető műveleteket követhetsz segítségükkel. Sokkal látogatóbarátabbá teheted felületeidet segítségével.


Beállítások után tudni fogod, melyik csatornáról kampányról, vagy partneroldalról jött a foglalás és hány darab. A mérésnél a legfontosabb, hogy ne csak nézegesd az adatokat, hanem kérdezz és vonj le következtetéseket is.


Keresőoptimalizált szállás weboldal

A keresőből érkezik látogatóid legnagyobb része (optimális esetben). Ezek a látogatók ingyen jönnek, illetve a szuper tartalom, illetve weboldal hatására. A keresőoptimalizálás nem egy rövidtávú sprint, legalább egy éves munka eredménye, de bőven megtérül!

Van néhány elem, amire mindenképp szükséged lesz:

  • Keresőbarát kódolás: ha nem vagy programozó, ezt tesztelő eszközzel tudod ellenőrizni. Íme néhány ingyenes eszköz a SEOCeros. A hibák javítása már más téma...
  • Oldalszerkezet: jó oldalszerkezet kell és azt tudatosan kell felépíteni. Innen következik a következő pont...
  • Keresőbarát tartalom: rendezett, kulcsszókutatás után felépített tartalom, amit hónapról hónapra bővíthetsz. Segítségével nem csak saját nevedre, de a környék iránt érdeklődők számára is megjelenhetsz.
  • Mobilbarát oldal: már klisének számító mondat, de ha nem mobilbarát az oldalad, hátrébb fog sorolni a Google a találati listákon.

Természetesen még vagy 196 faktor van, ami befolyásolni fogja pozíciódat a listán, de ha ezekkel foglalkozol, már sokat fog segíteni.

Összegzés

2018-ban is szükséged lesz weboldalra. Jobban mint valaha, mert össze fogja fogni online megjelenésedet. Fektess energiát a tervezésbe, és ne csak önmagába gondolj az oldaladra, hanem mint megjelenésed központjaként lebegjen szemed előtt. Mérd a honlapod és kampányaid eredményét, legalább a minimális beállításokat végezd el, és ne felejtkezz el a keresőoptimalizálásról se!


Még többet tudnál meg?

Hamarosan képzést indítok! Ha érdekel és kedvezményt szeretnél, iratkozz fel hírlevelemre!







2017. november 7., kedd

Instagram marketing hoteleknek, apartmanoknak, vendégházaknak egyaránt

Az Instagram elterjedésével (itthon is 1,3 millióan használják) a marketing is betette a lábát a felületre. Különös jelentősége van a platformnak hotelek, apartmanok és vendégházak esetén, mivel a témát és a vizuális hatást egyaránt nagyon jól megjeleníthetjük a felületen.


Sok szállás van jelen az Insta felületén

Rengeteg szállást látok az Instagrammon, amióta én is jelen vagyok. Gyere és kövess... :)

A Facebbok jelentőségét már minden szállásadó megértette, de pozitívumként látom, hogy már egyre kevesebben gondolkoznak csupán egy közösségi média csatornában. Ha valamit kipróbálnál a Facebook mellett, akkor az Instagram legyen az.


Amellett, hogy vizuális csatorna, fiatalos is. A felhasználók többsége 30 év alatti fiatal, de növekszik a 35 év fölöttiek száma is. Rengeteg like-ot kapunk bejegyzéseinkre, nagy az élet... de nézzük meg az előnyöket.

Az Instagram előnyei szállásoknak

  • Vizuálisan kommunikáció: bizalmat növelhetsz, átadhatod a szállásod élményét, hiszen képekkel kommunikálhatsz.
  • Kapcsolat a termékkel: használat közben látják termékedet és sokkal közelebb kerülhetnek hozzá, mint más csatornákon. Személyes kapcsolatot építhetsz magad köré, ami fontos egy utazás alkalmával.
  • Saját tartalom: tudom, hogy nehéz folyamatosan tartalmat készíteni, de itt saját tartalmakat kell használnod. Cserébe nem kell top minőségben gondolkoznod, egy kis személyesség sosem árt, amibe a műtermi fotók nem mindig férnek bele. A saját tartalom miatt lesz viszont személyes az egész!

Mire használd az Instagrammot?

Bemutathatod a szállásodat és építheted a márkáját. Gyakorlatilag erre találták ki a felületet. Kevésbé szerezhetsz új érdeklődőket, így nem ez lesz a legfőbb látogatóforrásod a honlapodra (hacsak nem reklám útján), de cserébe bizalmat építesz és befolyásolhatod a követőid döntését.

Elérheted a fiatalokat, akik már szeretnek utazni, így itt az ideje, hogy feléjük is kommunikálj. Tökéletes hely az elérésükre, már lassan több időt töltenek itt, mint a Facebook oldalain.

Egyszerű beállítás, könnyű kezelést eredményez. Persze itt is sok trükk van, amikkel több likeot szerezhetsz...

Az Instagram alapjai videó


Remélem, hogy kedvet csináltam az Instagramm kipróbálásához! Ha még nem tetted meg, kövess, mert ott is rengeteg ötletet osztok meg, vagy írd meg hozzászólásban a felületed elérhetőségét, hogy megnézhessük azt!





2017. október 30., hétfő

Kötelező mobilbarát weboldal

Bármelyik pillanatban bejelentheti a Google új rangsorolását, ami a mobilos kereséseket érinti. Már korábban is volt büntetés, de most további hátrasorolás jár.

Még 2015-ben írtam arról, hogy a mobilos weboldalak előnybe kerülnek a Google keresőjében. Ez érzékelhető is volt, de sok oldal ennek ellenére megjelent a találati listán egy kis felirattal: "nem mobilbarát".

Most egyúj algoritmus frissítés érkezik, ami még rosszabbá teszi a nem mobilbarát oldalak helyzetét. Gyakorlatilag nem leszel megtalálható, ha nem optimalizálod a felületeidet!

Hogyan teszteld a mobilbarátságot?

A Googlenek saját eszköze van a mobilbarátság tesztelésére, amit azonnal ki is próbálhatsz. Ha elhasaltál a teszten, hívd a programozódat, mert sok látogatót veszíthetsz!

Egyre többen használják telefonjukat keresésre. Ha a Google hátrasorolás nem is izgat (de miért ne érdekelne?!), akkor is érdemes áttervezni az oldaladat, hiszen a felhasználók csak akkor fognak foglalni, ha használható felületet biztosítasz számukra.




2017. október 27., péntek

Családbarát turizmusról lesz konferencia


gyerekbarát

Visegrádon lesz november 14.-én a Családbarát Turizmus konferencia. Talán nem is kell jelentőségét kiemelni, hiszen a családok egy nagyon jó célcsoport és szinte mindenki szeretne több vendéget belőlük.


A Kids Oasis kezdeményezés hatására évek óta minőségibb családbarát szállásokkal találkozhatunk. A minősítési rendszer szerintem jó hatást tett és mint a téma képviselői, nekik kellett a témában konferenciát is szervezniük.

A rendezvény főbb témái lesznek:

  • Családi utazási kutatás eredmények
  • Pozitív példák bemutatása
  • Munkatársak családbarát hozzáállása
  • Igények családi utazáson
  • Meseútikönyv
  • Osztrák példák
  • Árazás
Én ott leszek, hogy meghallgassam ezt az érdekes témát. Írj ha Te is jössz és váltsunk néhány szót!

2017. szeptember 13., szerda

Régi cikkek, blogposztok felújítása és újrahasznosítása

Cikkekkel, blogbejegyzésekkel egy szállás jelentős látogatószámot tud generálni magának. A jobb tartalmakat újra és újra felhasználhatod hírleveledben, közösségi médiában, valamint a keresőből is jelentős látogatottságot szerezhetsz segítségükkel. Amennyiben aktuálisak maradnak.


A régi cikkek felújítása egyszerű módja, hogy újra publikálhass egybejegyzést és a Google is jó pozícióban hozza ki tartalmainkat, ezzel szerezve nekünk látogatókat.

A SzállásMarketing blogban több, mint 180 bejegyzés van. 9 év alatt a régi bejegyzések már néhol elavultak, a képek hozzájuk aprók és a külalakra is ráfér egy kis felhasználóbarátság.

De a tartalmuk sokszor aktuális és kis módosítással értékállóak maradnak. Biztos Nálad is látszik, hogy csak kevés kéne és újra vállalható formába lehetne hozni egy-egy cikket (mondjuk a környék látnivalóiról).

Mutatok pár módszert, hogyan lehet ezt megtenni.

Szöveg kiegészítése

Pár éve írt szöveget átolvasva mindig lehet találni pár részt, ami kiegészítésre szorul. Felújítás történt egy látnivalón, újabb történet látott napvilágot, vagy a régi cikkből kihagyott gondolatot lehet pótolni.

Told meg eddigi mondandódat pár mondattal, vagy akár teljesen új bejegyzéseket is létrehozhatsz.

Hosszabb cikkeket a keresőmotorok is jobban szeretik, (a felújítottról nem is beszélve) így ismét előrébb kerülsz a találati listán.

Szöveg formázása az olvashatóságért

A látogatók scannelve olvasnak, azaz a címeket, kiemeléseket elolvasva döntik el, töltenek e több időt a cikkel, vagy átfutás után továbbállnak.

Fontos tehát, hogy mondandódat bekezdésekre, fő- és alcímekre bontsd, kiemeld a szövegben szavakat, illetve listaelemekkel készítsd ki a felsorolásokat. Tehát miket használj:
  • Bekezdéseket
  • Címfokozatokat
  • Kiemeléseket
  • Listaelemeket
Az előző bekezdésben tehát mindent felsoroltam, amin érdemes végigmenni.

Képek átszerkesztése és hozzáadása

Túl kicsi a kép, vagy egyáltalán nem volt? Javítani kell, hiszen a Google kereső, de legfőképpen a leendő vendégek is nagyon szeretik őket!

A fotók szerepéről itt van minden cikkem, de lényegük azon túl, hogy átadják az élményt, hogy minden megjelenésadhez szükséges lesz, különösképpen a közösségi médiában, amikor megosztásra kerül tartalad.

Egészítsd ki a régi cikket pár képpel:
  • Nagy legyen, hogy mindenhol jól lássák
  • Rakhatsz rá feliratot is, hogy megosztva figyelmet keltsen
  • Különböző méretben illessz be képet, mert a Facebook, Instagram, stb. más-más dimenziót használ

Publikálás ismét

Amikor rendbe tetted a bejegyzést, ismét publikálni kell, mint ahogy először is tetted. Illetve, ha anno még nem terjesztetted, ideje pótolni!

Ki kell tenned a Facebookra és más közösségi csatornákra, kiküldeni újra hírlevélben, fórumokon írni róla, kiküldeni a sajtónak, stb., tehát mintha új cikk lenne, ismét el kell juttatnod a közönséged számára.

Remélem megfogadva ezeket a tanácsokat sok "új" tartalmat tudsz használni így tartva meg követőid figyelmét.

Ha valamilyen fontos lépést kihagytam volna, kérlek hívd fel rá a figyelmemet megjegyzés formájában :)





2017. augusztus 29., kedd

Jutalékmentes foglalás

jutalékmentes foglalás
Jutalékmentes foglalás minden szállásadó álma, mégis kevesen mondhatják el, hogy több vendégük jött saját felületekről mint viszonteladói oldalakról, csupán a saját marketingnek köszönhetően.

A direkt foglalás gyakorlatban azt jelenti, hogy saját felületeink segítségével (Honlap, blog, recepció, közösségi oldalak stb.) direktben szerzünk vendégeket, nem pedig közvetítőkön keresztül. Saját csatornákon nincs jutalék, de attól nem jelent teljesen ingyenes vendégszerző forrást.

Nézzük meg, mit is jelent a jutalékmentesség!

Mi a célunk a jutalékmentes foglalással?

A függetlenség, és persze a költségek csökkentése. Egy-egy platformtól való függés nem jó, több lábon kell állni. Sok Facebookra építő vállalkozást döntött össze például, amikor a Facebook csökkentette az oldal posztjainak elérését, de hasonló a helyzet amikor a viszonteladó oldalak (pl.: Booking) emelik a jutalék mérétékét, vagy amikor a Google megváltoztatja keresőjének algoritmusát.

A külső oldalak, ahonnan foglalások érkeznek, hasznosak számunkra. A megoldás nem a viszonteladói szerződések felmondása, a felületeknek a megszüntetése, hanem a direkt foglalási arány növelése, saját rendszer kialakítása.

Hogyan lehet több direkt foglalásunk?


Saját médiabirodalmat kell létrehozni, saját felületekkel és stratégiával, azaz a foglalási kitettséget kell csökkentenünk. Ez azt jelenti, hogy minél több érdeklődőt kell tudnunk elérni önerőből, amikor szükségünk van rá. Az érdeklődést folyamatosan fenn kell tartani, így kommunikációnk iránt nyitott, azt befogadni tudó követőtábort kell építünk magunk köré.
  • Nem elég egy honlap, kell hozzá foglalási rendszer
  • Nem elég hírlevél, azt fel kell építeni értékesítő rendszerré
  • Nem elég a Facebook, terelni kell róla a látogatókat a foglalás felé
  • Nem elég megérzés szintjén cselekedni, komoly méréseket kell végezni
  • Foglalást hozó kampányokat kell működtetnünk

Hogy néz ki a direkt foglalás a gyakorlatban? 

Amikor vendégünk szállást keres, először információt gyűjt. Blogokat olvas, kikéri barátai véleményét, és feliratkozik a desztinációt érintő hírlevelekre is. Nekünk már a "kutatómunka" során találkoznunk kell vele, és elkezdeni terelni a foglalás felé.

A foglalás utolsó fázisában, amikor már konkrét szállások között válogat, sokkal dominánsabban leszünk jelen, sokkal több esélyt kapunk azokkal a konkurensekkel szemben, akikkel először találkozik ügyfelünk. Feladatunk az lesz, hogy ne a viszonteladói felületeken, hanem direktben honlapunkon foglalja le szállását, de erre irányuló motivációinkat már korábban elültettük a fejekben, a gyümölcsét kell csak leszüretelnünk.

A visszatérő vendégekre is gondolnunk kell. Velük a már említett csatornákon folyamatosan kommunikálnunk kell, hogy ne felejtsenek el minket, és legközelebb is minket válasszanak.

Rendszerben gondolkozni

Nem két perc alatt lehet kialakítani azt a rendszert, ami közvetlen foglalásokkal fogja megédesíteni napjainkat. Mire felépül a több ezres e-mail lista, a követők minden posztunkra reagálnak és a Google is kihoz minket egy csomó értékes kulcsszóra, bizony évek kitartó munkáját dicsérik. Viszont a jó hír, hogy miután kiépül a rendszer, az hosszú ideig stabil marad!

Viszont a rendszer felépítése után egyre kevésbé leszünk kiszolgáltatva a egy-egy viszonteladói oldalaknak és mivel több lábon állunk és saját márkánkat építjük, stabilabban kalkulálhatunk majd a bevételekkel is.

A jutalékmentes foglalás hátrányai

Jól hangzik, hogy nem kell jutalékot fizetni, de semmi sincs ingyen. Mára az interneten sem. Jutalék helyett máshogy fogunk fizetni:

  • Fel kell építenünk a honlapunkat, ami a rendszer közepe
  • Foglalási rendszer kell rá, ami nagyobb szállásoknál összetett rendszert jelent
  • Rengeteg felületen kell megjelennünk (pl.: kersőben, közösségi médiában, utazási oldalakon, stb.)
  • Tartalmat kell készítenünk
  • Kezelni kell a felületeket, kampányokat
Éppen ezért kell jól átgondolni, megéri e saját marketinget végezni (én azt mondom, hogy igen). A döntésnél vegyük figyelembe, hogy mennyi a marketing költsége és mennyi lenne a jutalék mértéke. Kisebb szállásoknál nem biztos, hogy megéri. Ha megtérül, vágjunk bele és csökkentsük a viszonteladói foglalások számát.

Segíthetek mindebben akár egy kötetlen beszélgetés formájában, vagy akár tanárként személyesen is megtaníthatom a direkt foglalás módszereit. Nézd meg, mit nyújtok egy szállásnak!





Értékelés