2015. október 27., kedd

3 navigációt segítő szabály



A navigáció a weboldalunk alapja. Ha rosszul működik, akkor a szállás teljes honlapja rosszabbul fog teljesíteni, viszont ha betartunk pár szabályt, akkor a látogatóinkat, és a céljainkat fogja szolgálni. Összeszedtem három fontos elemet, amitől jól navigálható oldalt kapunk.

Mi az a navigáció?

A navigáció sokkal fontosabb egy szállás honlapján, mint azt elsőre gondolnánk. Központi elem, hiszen segítségével találhatja meg a látogatónk azt, amit keres. Ha rosszul csináljuk, akkor a látogató idegeskedve odébbállhat. Ha jól csináljuk, akkor a lehető legkevesebb kattintásból, és a legkissebb frusztrációval jut el a keresett információig. Ha tökéletesen csináljuk, akkor gyengéden a foglalás irányába terelhetjük látogatónkat, és vendéggé konvertálhatjuk.

Hogyan segíthetjük a navigációt? Nézzünk rá három módszert!

1. Oldalstruktúra megtervezése

Csúnyább nevén IA (Információs Architektúra), az a felépítés, ahogy a honlap egyes elemei egymáshoz viszonyulnak, hierarchiába rendeződnek, logikai csoportokat alkotnak. Úgy gondolom, hogy egy jó struktúrával az egész szállás felépítését leképezzük, amit más területeken, például a közösségi marketingben is használhatunk.

Még mielőtt elkészülnek a honlap tervei, érdemes a struktúrát megtervezni, hiszen ez adja meg az oldal alapját, az átfogó képet az oldalunkról. Ügyelni kell rá, hogy a szerkezetet vendégeink szemszögéből alakítsuk ki, ne a szakmai alapokat vegyük figyelembe, hanem a vendégek igényeit.

Ilyen kérdéseket tegyünk fel navigáció tervezése közben:
  • Milyen aloldalak szükségesek feltétlenül a honlapra?
  • Milyen meggyőzésre alkalmas oldalakat hozzak létre?
  • Milyen célcsoportokkal szeretnék kommunikálni?
  • Milyen tartalmakkal kell bővítenünk később a honlapot?
  • Milyen felhasználókat kell kezelnünk? (vendég, bejelentkezett, partner, stb.)
  • Mik az oldal fő céljai? (Foglalás, adatbázis gyűjtés, stb.)

2. Egyszerűség

Aki már használt honlapot egyetérthet azzal, hogy a jó navigáció legfontosabb eleme az egyszerűség. Legyen a navigáció olyan egyszerű, amennyire csak lehet.

Az egyszerűségen kívül a felismerhetőséget emelném ki. Egy menüt azonnal megismerünk: lehet vízszintes felül vagy az oldal alján, illetve függőleges jobb, vagy bal oldalon. Újabban a mobil verziók miatt a három vonallal jelzett "hamburger menü" is közismertté vált, amire rákattintva válnak láthatóvá a menüpontok.

Óvakodjunk az egyedi megoldásoktól, és a túl sok pontot tartalmazó menüstruktúráktól. Sok menü esetén bontsuk többfelé a menüsort, és használjunk almenüket.

3. Tájolás/elhelyezés

Vízszintesen, vagy függőlegesen tájoljuk a menünket? A vízszintes menü jobban átlátható, de nehéz több szintet kezelni benne, és korlátoltabb a menüpontok száma is. A függőleges menü tervezése nehezebb, hiszen a sok menüpontnak is átláthatónak kell lennie. Ez utóbbit inkább webshopoknál érdemes használni, vagy olyan oldalon, ahol nagyon sok menüvel, almenüvel kell számolnunk.

Tehát vízszintes menüt mindenképp használjuk az oldal tetején, és tegyük oda a legfontosabb menüpontokat (ár, galéria, szolgáltatások), így a minimális vendég igényeket biztosan kielégítjük.
A függőleges menüt kevésbé veszi észre a látogató, és könnyű abba a csapdába esni, hogy túl sok menüpontot zsúfolunk egymás alá, így rontjuk az átláthatóságot.

A navigációs szabályok megváltoztak

Pár éve még hevesen tiltakoztam volna a vízszintes és lenyíló menük ellen, de a navigációs szabályok megváltoztak. A responsive (mobilbarát) weboldalak, és a böngészési szokások ma megszokottá, sőt javasoltá teszik ezt az elrendezést.
A függőleges menü létjogosultsága is megváltozott, hiszen mobil nézetben a vízszintes menü is függőlegessé változik.

Összefoglalva a menünk legyen jól megtervezett, egyszerű és megfelelő helyre elhelyezett. Vendégeink örömmel használják majd.


2015. október 21., szerda

Billboard jelenség OTA oldalaknál - vendéget az OTA-tól

Amikor a vendég szállást keres egy szállásközvetítő honlapján, legtöbbször felkeresi a számára szimpatikus szállodák honlapját is. Miért teszi ezt? Mit számít ez a szálláshely választás szempontjából? Hogyan befolyásoljuk ilyenkor a döntést? A Billboard effektussal minden szálláshelynek számolnia kell!

Mi az a Billboard jelenség?

A Billboard jelenség növeli a hotel honlapjának látogatottságát, online- és, offline foglalások számát annak hatására, hogy a vendégek, egy harmadik fél  (viszonteladók) honlapjain böngésznek.

Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy amikor a leendő vendég egy gyűjtő oldalon keres szállást, felkeresi a potenciális szállások honlapjait, és az ott kapott benyomások hatása is érvényesül amikor kiválasztja a végső helyet, ahol foglalni fog.

A Billboard jelenség mérhető is, mégpedig a hotel nevére való keresések vizsgálatával, valamint foglalási szám növekedésével.

Hogyan működik a gyakorlatban?

  • Az OTA (viszonteladói) oldalakon böngésző több információ kedvéért, nagyobb képekért és ár-összehasonlításért felkeresi a szállás weboldalát
  •  Az OTA oldalon böngésző rákeres kedvenc közösségi média csatornáján a szállásra, mit mond a többi ember a helyről
  • A szállodai weboldalon böngésző vendég felkeres egy OTA oldalt, hogy jobb árat találjon, illetve összehasonlítsa a szállás árait másokéval

Mit kezdjünk ezzel a helyzettel?

A közvetítő oldalakról érkezőket vagy segítjük döntésükben, majd tovább is elmegyünk, és meggyőzzük, hogy ne a jutalékkal dolgozó oldalon, hanem nálunk foglaljon. Az előbbit úgy tehetjük meg, hogy egy kiváló weboldalon, a lehető legjobban mutatjuk be hotelünket, vagy apartmanunkat, és a weblap felépítésével, képi világával is megmutatjuk, jobbak vagyunk a konkurenseknél, amiknek a weboldalait éppen nézegeti. Tehát a versenyünket ilyenkor a többi szálláshely honlapjával vívjuk.

Második célunk, ha már minket választ a vendég, hogy ne az általa megszokott, könnyen kezelhető, és biztonságot nyújtó oldalon, hanem a mi felületünkön foglalja le a szobát.

A visszájára is fordulhat a helyzet, hiszen a mi árunkat is összehasonlíthatja a vendég a környék áraival. Áraink meghatározásakor ezt is figyelembe kell venni.

Foglaljon a mi honlapunkon

Mikor foglal egy vendég a szállás weboldalán, és nem a viszonteladónál?
  • Legalább ugyanazt az árat kapja (figyelem, már adhatunk olcsóbb árat, vagy kedvezményt egy kis trükkel!)
  • Minimum ugyanolyan kondíciókat kap
  • Könnyen és biztonságosan tud foglalni
Amennyiben mindent jól csinálunk, több vendéget és több direkt foglalást szerezhetünk. A Billboard jelenség ismeretében már tudjuk milyen felületeinken kell javítani ahhoz, hogy elérjük céljainkat.









2015. október 12., hétfő

Ingyenesen használható fotók

Fotókat mindenhol használnunk kell, hogy nagyobb hatást érjünk el. Nem minden fényképet használhatunk fel, amiket a neten találunk. Ingyenesen használható és letölthető fotó lelőhelyeket mutatok be, amik kiegészítik egy korábbi bejegyzésben bemutatott helyeket.


Stocksnap

Nem csak ingyenes, és szabadon felhasználható képeket taláni itt, de még eredetmegjelölés, vagy visszamutató link sem szükséges hozzá.

Pexels

Ingyenes fotók, amik naponta 10-el bővülnek. Nagy felbontású képek, amiket akár nyomtatott kiadványokban is alkalmazhatunk utazási prospektusok kiegészítőjeként, illetve apartmanunk prospektusának illusztrálására.

Negative Space

Minden héten új és ingyenes fotók érkeznek az oldalra. Nincs szerzői jogi megkötés, szabadon felhasználhatjuk az itt talált felvételeket.

Isorepublic

Az itt található ingyenes képeket kreatív szakembereknek szánják, így ugyancsak felhasználhatóak kiegészítő képként a szállás sajátjai mellett.

Picjumbo

Részletgazdag képeket láttam az oldal böngészése közben, amik nagyon jó látványt kölcsönözhetnek, bárhol is használjuk fel őket.

Gratisography

Vicces és stílusos fotókat tölthetünk le ingyen a felületről. Ha humoros bejegyzéseket akarunk, akkor egy megfelelő hely, csak görgetünk és jobbnál jobb képeket kapunk.


Akinek ezek a lehetőségeken nem találták meg álmaik fényképét, ne csüggedjen, ugyanis ebben a régebbi bejegyzésünkben további 9 helyet ajánlok ingyenes fotókra. És ha van jó hely, hozzászólásban örömmel várom!


2015. október 8., csütörtök

Karácsonyi hírlevél marketing szállodáknak

Karácsony közeledtével minden eszközünket be kell vetni, hogy a reklámzaj közepette érvényesülni tudjanak ajánlataink. Ilyenkor érdemes bevetni a már régóta gyűjtött e-mail listánkat is, és hatékony karácsonyi hírlevél marketing kampányt folytatni. Nézzük meg ennek módját!



Karácsonyi tárgymező

A tárgysorunk miatt nyitják meg levelünket, így olyan sort kell választanunk, ami egyrészt az ünnepre utal, másrészt hasznos információval is kecsegteti az olvasót. Ilyenkor a legütősebb tárgysorok, amikben szerepel az ajándék, ötlet, tippek, "mit kérne" szavak, így ezeket, vagy hasonlókat érdemes beleszőnünk.

Karácsonyi hírlevél témája

Amellett, hogy el szeretnénk adni apartmanunk, vagy hotelünk szobáit, a levélben olyan értéket is biztosítanunk kell, ami miatt érdemes azt elolvasni. Hasznos információt adhatunk az ünnepekről, közeli vásárokról, programokról, vagy ajándéktippekkel is szolgálhatunk. Természetesen minden témát a szállásunk szemszögéből érdemes bemutatnunk.

Szegmentálás az ünnepekkor

Ugyan a karácsony majdnem mindenkit érintő ünnep, mégis érdemes lehet különböző csoportoknak más-más megfogalmazásban kiküldeni a levelet. Üzleti utazóink most megismerhetik a pihenés örömét is családjukkal szállodánkban, aki pedig eddig csak nyáron volt nálunk, itt az ideje a téli programokat is felfedezniük. A szegmentálással olyan ajánlatot adhatunk, amit nehéz visszautasítani!

Responsive design

Karácsonyi hírlevél kampánykor is gondoljunk arra, hogy látogatóink különböző eszközökön nézik majd felületeinket. A levél és a landoló oldal is legyen responsive!

Landoló oldal

A levél fő célja, hogy honlapunkra terelje a látogatót, onnan pedig előbb-utóbb a foglalásra. Karácsonykor külön landoló oldalt kell terveznünk, ahol az ajánlatokat megjelenítjük. Egy kampány sokkal eredményesebb külön landoló felületekkel, nincs ez másként karácsonykor sem.


A hírlevélen kívül természetesen más eszközökkel is fel kell készülnünk a karácsonyi marketingre, amiről születtek még írásaink, de további ötleteket hozzászólások formájában is szívesen látunk.
Kellemes készülődést!



2015. szeptember 30., szerda

3 emberből 1 fél az online foglalás közben. Hogyan oldjuk fel ezeket?

Háromból egy ember fél foglalás közben, hogy rossz döntést hoz. Ha ismerjük a félelem okát, tehetünk ellene. Az AHLA (American Hotel & Lodging Association) felmérése segít nekünk megismerni, mire kell helyezni a hangsúlyt.


32% fél, hogy más szobát kap, mint amit rendelt

Írjunk garanciát a megrendelt szobára, illetve biztosítsuk vendégünket a foglalás során, hogy melyik szobát foglalja éppen. Ezt képekkel is segíthetjük.

17% rejtett áraktól tart

Az árnál érdemes kiírnunk, hogy az ár mindent tartalmaz, semmilyen más árat nem számítunk fel.

15% fél, hogy nem kapja meg a jutalom pontjait

Magas szám aki ettől fél, ahhoz képest, hogy ez lehetne egy biztos pont, így folyamatosan kommunikáljunk a vendéggel e-mailben és egyéb módon, hogy érezze a törődést és a szoros kapcsolatot.

14% fél az extra foglalási költségektől

 Ahogy a relytett áraknál, a megoldás itt is az, hogy mindig írjuk ki, az ár minden költséget tartalmaz.

14% hiszi, hogy lemondás esetén nem kapja vissza a pénzét

Itt különböző garanciákat kell adnunk, ki kell írni, hogy 100% a visszafizetés. Itt nagy előnye van a viszonteladói oldalaknak, hiszen ott ez irányban nagyobb a kiépített bizalom.

9% tart tőle, hogy elveszik a foglalása, vagy visszamondják azt

A megoldás itt is a jó kommunikáció, de mellette fontos, hogy olyan foglalási rendszert biztosítsunk, ami megbízhatóságot sugall. Legyünk gyorsak, egyértelműek!

3% a személyes adataival való visszaéléstől fél

Az internet örök kérdése, hogy mi történik az adatainkkal. Ezt a félelmet úgy oszlathatjuk el, hogy világosan feltüntetjük, nem használjuk másra adataikat, és a pénzügyi részeket biztonságos banki felületeken intézzük.


Ha ismerjük a félelmeket, fel is tudjuk őket használni, hogy nálunk, és ne a konkurens oldalon foglaljanak a vendégek. Az Ön oldalán megvannak ezek az elemek?

2015. szeptember 22., kedd

9 keresőoptimalizálási stratégia, ami nem működik többé


A keresőoptimalizálás az elmúlt években sokat változott. A régi módszerek már nem, vagy kevésbé működnek, így a turizmusban is változtatni kell ezeken, hogy elöl maradhassunk a találati listákon. Múltkor megnéztük a legnagyobb tévhiteket a keresőoptimalizálásban, most jöjjenek azok a módszerek, amik nem működnek már többé.

Több link, magasabb rang

Régen minél több link mutatott a honlapunkra, annál előrébb kerültünk a találati listán. A 2013 óta azonban minőségi linkeket kell szereznünk.
Ez olyan honlapokat jelent, amiknek a tartalma jó minőségű, azaz szeretik a látogatók, nem csak a robotok számára készültek. A mennyiség helyett tehát a minőség kerül előtérbe.

Kulcsszógazdag tartalom a jobb rangsorolásért

A kulcsszógazdagság a szavak ismétlését jelentette. 2004-óta a Google egyre fejlettebb szemantikus indexelést alkalmaz, azaz egy tartalomról/honlapról kulcsszavak halmozása nélkül is meg tudja állapítani milyen témában íródtak. Nyugodtan használhatunk szinonimákat, ragozást, tehát a látogatóinknak, nem pedig a robotoknak írunk.

Sőt, a kulcsszóhalmozást észreveszi, és bünteti a keresőóriás, így ez is egy olyan keresőoptimalizálási stratégia, amit többé nem érdemes használni.

Csak a linkekre, és a tartalomra kell koncentrálni

Ahogy az imént leírtam, a tartalommal és linkekkel jó helyet lehetett elérni, és ma is fontosak, de csak ezekre fókuszálni, hiba. Mára a közösségi médiának hatalmas szerep jut. Az ott közzétett tartalmakat emberek követik, és értékelik. Erre a területre is koncentrálni kell! Mára a közösségi médiák követőtábora, és az ottani aktivitások pozitívan hatnak rangsorolásunkra is.

Több aloldal, több látogató

Régebben a sok aloldalból álló honlapokkal több látogatót lehetett szerezni, így sokan kis apró, de alacsony értéket képviselő oldalacskákkal hígították fel weboldalaikat. A több aloldal, ma is szélesebb lehetőségeket ad, de értéktelen tartalommal nem jutunk előrébb.

Mára a több aloldalhoz magas minőségnek is kell kapcsolódnia, tehát olyan tartalmakat kell készíteni, amit a látogatók szívesen el is olvasnak, megosztanak.

Magasabb rang, több látogatót hoz

Ugyan, amikor előrébb jelenünk meg a keresőben, az nagyobb láthatóságot jelent, mégsem egyenlő automatikusan a több látogatóval. Ennek két oka lehet:
  • Rossz kulcsszavakra jelenünk meg
  • A leírásunk nem elég motiváló a vendégnek
Nem elég tehát a keresőoptimalizálási stratégia során megjelenni, a megfelelő szavakat kell megcélozni, és megfelelő leírással kell a látogatót kattintásra ösztönözni.

Vendégblogolás, cikkek írása

Korábban, külső weboldalakon megjelent cikkek segítségével minőségi visszamutató linkeket kaphattunk. Minőségükben silány cikkekkel megszórva az internetet sok visszamutató linket szerezhettünk, így növelve oldalunk rangját.
Cikkeket most is írhatunk, de itt is érvényes a már említett minőség a mennyiség helyett. A cikk minőségén túl, arra is figyelni kell, hogy ahol megjelenik a cikk, az a témánkba vágjon, azaz releváns legyen.

Oldalcím kulcsszavakkal való teletömése

A honlap kulcsszógazdag tartalma, ahogyan már leírtam, nem jó keresőoptimalizálási stratégia. Így van ez az oldal címénél is. Korábban jól látható volt a keresési eredményeknél, hogy a kulcsszó akár többször is szerepelt a címekben. Mára ez ugyanúgy hátrányt jelent, mint a tartalomban való kulcsszóismétlések.

Képek nem szükségesek

Bár én mindig is ajánlottam, egy szállás esetében pedig elengedhetetlenek a fotók a meggyőzés miatt, nem minden tartalomhoz volt kötelező egy kapcsolódó fotó. Mára viszont a tartalomhoz kapcsolódó, jó leírással rendelkező fénykép nagyot dob a rangsoroláson is.

Mára jól tesszük, ha nem csak kép, hanem a hozzá tartozó leírás is precízen ki van töltve. Ezzel javíthatunk igazán a rangsorolásunkon.

Linkgyűjtemények aktív használata

Az első stratégia továbbgondolása volt, amikor különböző linkgyűjteményekbe ajánlottuk oldalainkat. Mivel sok linkgyűjtemény van, amiket pont ezért hoztak létre, a sok link miatt előrébb kerülhettünk a találati listán. 2012-es Google algoritmus frissítés óta a linképítés céljából létrehozott linkgyűjtő oldalak vissza is húzhatják oldalunkat a rangsorolásban, így óvatosan kell megválogatnunk, milyen helyeken jelenünk meg.


Én ezeket említeném meg, de ha van még olyan terület, amit fölöslegesen optimalizálunk, kommentben örömmel várjuk!



2015. szeptember 18., péntek

Lokális tartalommarketing a turizmusban

A tartalmak jelentősége az internet megjelenése óta egyre csak erősödik, a formája viszont folyamatosan változik. A turizmus területén a lokális tartalmak szerepe ugyancsak változatlan: aki értékes anyagokat állít elő, több látogatóval, több foglalással számolhat.

Mit jelent a tartalommarketing a turizmusban?

Helyi látnivalók, programok, szolgáltatások leírása, a közeli témák felkarolása a lokális tartalom. Annak marketing célú felhasználása a lokális tartalommarketing. A tartalom készítésével, és folyamatos publikálásával nem csak az éppen szállásunkra érkező vendégeinknek kedveskedünk, hanem több marketing célt is teljesítünk:
  • Bizalmat adunk a foglalásra készülőknek
  • Növeljük a látogatottságunkat
  • Fenntartjuk a figyelmet

Bizalom, hiszen a friss tartalmak gondozott megjelenést láttatnak, ahol jobb foglalni is. Látogatottságnövelés, hiszen a sok tartalom nem csak saját felületeinken jelenik meg, hanem a keresőkben, médiákban, TripAdvisor oldalakon, stb. Figyelem fenntartását is elérjük, hiszen az új és régi tartalmainkat a közösségi médiában, hírlevelünkben éppúgy felhasználhatjuk, azokat folyamatosan olvashatják "rajongóink".

Lokális keresőoptimalizálási előnyök

A környékről, annak programjairól való tartalmak létrehozása lehetővé teszi számunkra, hogy a környék témáira megjelenhessünk a kereső előkellő találatai között. Egy látnivalóról, program leírásról pedig könnyen kerülhet az érdeklődő olvasóközönség a foglalási felületünkre.
Gondoljunk csak bele: utazás előtt és közben is a környék tartalmait keressük. Az ebben segítő weboldalakat pedig örömmel olvassuk végig.
A lokális keresőoptimalizálás egy tág témakör, amiről érdemes többet is olvasni.

Közösségi marketing előnyök

Folyamatos tartalom előállításával lehetünk ott a közösségi médiában. A lokális tartalom mindig szolgáltat új okot, hogy megosszuk másokkal a programokat, látnivalókat, történéseket. Az érdekes történetek sok megosztást eredményeznek, ami ugyancsak több látogatót hoz majd.

Bizalomépítés vendégeink felé

Ahogy egy frissen vágott virág a recepción, úgy adja jelét a friss tartalom a vendég számára, hogy ott vagyunk, gondoskodni fogunk róla, törődünk vele. Egy foglalásnak is nagyobb bizalommal látunk hozzá, ha érezzük, hogy azonnali választ kapunk. Így van ez a tartalommal is. Ha egy honlapon, vagy közösségi oldalon látjuk, hogy aktuális, nagyobb bizalommal leszünk iránta.


A tartalom adja webes jelenlétünk alapját. Tapasztalatom szerint sokan mondják a szövegírásra, hogy könnyű dolog. Nem így látom. Sok munka és átgondolt stratégia szükséges ahhoz, hogy jól működjön! Ezért is ajánlom további cikkeinket a tartalommarketing témakörben.


Értékelés