2015. április 28., kedd

Hírlevél, vagy közösségi marketing? Mindkettő!

Nem kérdés, hogy hírlevelet küldjünk, vagy a közösségi marketinget használjuk, hiszen mindkettő elengedhetetlen egy szállás esetén. Megvizsgálok néhány esetet, hogyan viselkednek a különböző felületek.

Mérhetőség

Hírlevélnél a megnyitási arányt, kattintási számot és feliratkozottak számát kell figyelemmel kísérni, mígnem a közösségi médiában ennél összetettebb a helyzet. Több közösségi csatornán történő kommunikáció esetén külső eszközökre lesz szükségünk és több paramétert kell mérnünk (elérés, átkattintás, likeolás, stb.), ezért nehezebb feladatunk van ez utóbbi esetben. A nehezebb mérhetőség viszont több lehetőséget is rejthet.

Elérhetőség

Címlistánk esetében az adatbázis karbantartásáról kell gondoskodnunk, így a listán található emberek megkapják leveleinket. Egy jó tárgysor segítségével pedig meg is nyitják azokat. A közösségi média esetében folyamatos interakcióra van szükség a követőinkkel ahhoz, hogy minél nagyobb arányban lássák bejegyzéseinket. Az algoritmusok változása is befolyásolhatja láthatóságunkat, így a médiát üzemeltető cég tevékenységének is ki vagyunk téve. (A Facebook például nagy mértékben korlátozta a követőink számára megjelenő bejegyzések számát.)

Elgondolkoztató adat, hogy az internetet használók 94%-a olvas rendszeresen e-maileket, mígnem a közösségi médiát csupán 61% használja. Szélesebb kört érhetünk el hírlevéllel. A trend azt mutatja, hogy a közösségi média aránya felívelő pályán van, így a mostaninál is nagyobb jelentőséget kap.

Tartalom, és design

Hírlevelünknek szabadon formálhatjuk kinézetét, és tartalmát (persze a látogatói szokások, és a technikai paraméterek mentén), mígnem a közösségi média formai és tartalmi korlátokat is támaszt. Leveleinkben hatékonyabban jeleníthetjük meg arculatunkat, üzeneteinket és formálhatjuk, hogy foglalásra ösztönözzünk. A közösségi médiában is megvannak a hatékonyság lehetőségei, mégis alkalmazkodnunk kell a néhol szigorú design és tartalmi előírásokhoz.

Automatizálhatóság

Az e-mail remekül automatizálható különböző eseményekre, képes megbízhatóan reagálni, kommunikálni. Ütemezett levelekkel különböző kampányokat építhetünk fel, időpontokhoz rendelhetünk leveleket (mint az érkezés előtti emlékeztető). A közösségi médiában ugyan más tipusú, de sok lehetőségünk van. Rengeteg eszközt tudunk összekötni, így hatékonyan tudjuk automatizálni a folyamatokat. Például blogbejegyzéseinkkel nem szükséges foglalkozni megírás után, azokat az eszközök maguktól ütemezve publikálják.

Szegmentálás, célozhatóság

Bár a közösségi marketingben remekül lehet célozni különböző csoportokra, ezen a lehetőségek kihasználásához legtöbbször fizetnünk is kell, mondjuk reklám formájában. Hírlevelünket viszont nagyon jól szegmentálhatjuk különböző érdeklődési körre, csoportokra. Például más üzenet küldhetünk azoknak, akik már jártak hotelünkben, meg azoknak akik romantikus hétvégéjüket ismételhetik meg nálunk.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Értékelés