2010. szeptember 29., szerda

Mikor érdemes szállodai hírlevelet kiküldeni?

Szállodai hírlevelet ugyanúgy érdemes kiküldeni, mint más hírlevelet. Végig kell gondolni az emberek napjait, mikor, mit csinálnak, mikor olvasnak, és mikor törölnek leveleket szívesebben. Idővel teszteléssel is rájöhetünk minderre, de érdemes a biztos időpontokkal kezdeni.

Általánosságban elmondható, hogy a hét közepe, a reggeli, vagy kora délutáni órák a nyerőek. Az ok, az emberek napi felépítése, és más emberektől áramló levelek száma. Reggel az ember leül a gép elé, megnyitja a levelezőt, és elkezdi olvasni a leveleket. Ekkor több levél lehet már ott, azok között nem jó elveszni, ezért kell várni egy keveset, tehát 9-10-11 óra körül érkező levél biztosan újként talál gazdára. A reggeli 4-6 órakor küldött levelek több levéllel együtt jelennek meg, ezzel csökkentve hírlevelünk hatékonyságát.
És mi a helyzet a napokkal? A hétfő az kiesik, hiszen nem öt, hanem vagy húsz e-mail van a mi szállodánk hírlevele mellett, valamint jó néhány spam. Ekkor az ember elkezd törölni, így könnyen beleeshet levelünk is a tisztogatásba. Kiejthetjük a pénteket is, hiszen akkor „már péntek van”, kevesebben vannak elfoglalva ügyes bajos dolgaikkal, inkább a munka mihamarabbi letudásával vannak elfoglalva. Vannak kivételek, ugyanis pont a hétvége közelsége miatt a szállodai hírlevél némi programlehetőséggel körítve csábító lehet egy dolgozó ember számára.
A hétvégi kiküldéssel az a gond, hogy az emberek nem ülnek állandóan a gép előtt, így megint a több levéllel való együtt megjelenés problémája jön elő.

A következtetés tehát a kedd-szerda-csütörtök napok. Ekkor érdemes szállodai hírlevelet kiküldeni, de szívesen várom megjegyzésként a tapasztalatokat!

3 megjegyzés:

  1. Én ajánlom hírlevelünket: www.shiraz.hu
    Tartalmas, és érdemes tanulni belőle :)

    VálaszTörlés
  2. Íme honlapunk, rajta hírlevél: www.hotelaventinus.hu
    Köszönöm

    VálaszTörlés
  3. Üdv

    Én a következő hírlevélre való feliratkozást javaslom: http://www.SpaKereso.hu

    VálaszTörlés

Értékelés