2013. augusztus 5., hétfő

Facebook tartalommenedzsment a gyakorlatban

Véleményem szerint az idei esztendő lesz az, mikor a Turisztikai szektorban tevékenykedő cégek nagytöbbsége már aktívan meg fog jelenni a Facebookon. Soha nem késő valamit elkezdeni, ami fontos, hogy megfelelően tegyük mindezt.

Hasznos tanácsok a minőségi tartalom elkészítéséhez és megjelenítéséhez:


Az első, és véleményem szerint, az egyik legfontosabb pont, a célkitűzés. Sajnos sok esetben látszik a céges Facebook oldalakon, hogy nem igazán van mögötte pontosan meghatározott cél. Legtöbb esetben az látható, hogy egy oldalt beindítanak egy alkalmazással, amivel nagyon sok embert összegyűjtenek és utána gyenge minőségű posztokkal elérik azt, hogy a rajta lévő aktivitás a nullával lesz egyenlő.
Fontos tanács: Ne az óriási létszámra törekedjünk, hanem az aktív közösségi életre!
Ha már van egy kedvelői bázisunk, akkor beszélgessünk velük. Miként tegyük mindezt? Posztoljunk minőségi tartalmakat. Ilyenkor merülnek fel a következő kérdések.

Mi alapján posztoljak?


Sajnos a gyakorlat azt mutatja, hogy nagyon sok oldalon nincs koncepció, előre megírt terv. Valami eszükbe jut az üzemeltetőknek és felteszik. Ez súlyos hiba! Mielőtt a tartalmakat elkezdjük feltölteni, készítsünk tervet. Fontos, hogy maximum egy hétre előre, mert az még koordinálható. Határozzuk meg, hogy miről szóljon az adott hét és lépésről lépésre fektessük le, hogy mi jelenjen meg az oldalon.

Hányszor posztoljak egy nap?

Őszinte leszek, nincs tökéletes séma. Minden oldaltulajdonosnak magának kell ezt kitapasztalnia, mivel a Facebook oldal eredmények csak a folyamatos tesztelésekkel válnak láthatóvá. Vannak olyan oldalak, ahol a napi két bejegyzés tökéletesen működik, máshol a napi négy hozza meg a kellő aktivitást.

Milyen formában jelenítsem meg a posztjaimat?

Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a képes-szöveges tartalom egyre hatékonyabb. A képek szinte vonzzák a tekintet és nagyon gyorsan ráveszik a felhasználót a like-olásra és a megosztásra. Egy gyakorlati tipp azoknak, akik ezt a megjelenési formát használják: ha van rá lehetőség, akkor a szállodai web vagy blogoldal linkjét helyezzék el a szöveges tartalom végén vagy a tartalmon belül. Vannak olyan oldalak (gasztronómia) ahol a videó megjelenítés kap nagyobb hangsúlyt. Mindenkinek magának kell eldönteni, hogy az ő profiljához mi illik leginkább. (A szállodai szektorban a képek kiemelt jelentőségűek.)

Milyen jellegű posztokat jelenítsünk meg?

Az oldalunkon megjeleníteni kívánt posztoknak az esetek nagy többségében a turisztikai tevékenységi kört kell körüljárnia. Mindez nem azt jelenti, hogy a mi cégünkről kell minden hírnek szólnia. Nézzünk egy gyakorlati példát.
Adott egy családias hangulatú szálláshely. Milyen jellegű posztokat érdemes neki feltennie? Termékbemutatás (kép és szöveg), egyszerű utazási tippek (videó tartalom), legújabb programok a környékről (linkek), különböző típusú szállodai szolgáltatások bemutatása (videó, szöveg, kép), és még sorolhatnám.
A lényeg, hogy ezzel a kiterjesztett témakörrel egy szélesebb körű réteget tud elérni, aki potenciális vendége lehet a hotelnek a jövőben.


Így végezetül még szeretnék néhány ötletet adni, hogy miként lehet az oldalunk aktivitását növelni.
  1. Merjetek bátran stratégiai partnereket keresni és egymás oldalának tartalmát megosztani. Pl. étterem – kávét gyártó és forgalmazó cég, szálloda – Magyarország látnivalót bemutató oldal stb.
  2. Érdemes blogot írni és annak a tartalmát megosztani a céges Facebook oldalon.
  3. Érdemes saját Youtube csatornát létrehozni és az arra feltöltött tartalmat megosztani a céges Facebook oldalon.


Cikk szerzője +Albert Kondor


1 megjegyzés:

  1. A Facebook oldalon a napi posztolás a közösség kialakítása érdekében jó; időnként pedig egy-egy több marketing eszközt megkívánó kampány részeivé kell válniuk a posztoknak.

    VálaszTörlés

Értékelés